Nem számítanak nyilvános adatnak, és bírósági eljáráshoz sem adhatóak ki.
Izzadsággal még lehet.
A kanadai miniszterelnök sajtósa később megmagyarázta a történteket.
Meghalt egy férfi, halálát pedig az ebolavírus viszonylag ritkábban előforduló szudáni változata okozta.
A „gyanús szag” keltette fel a vámosok figyelmét.
Legalábbis egy kurd jogvédő szervezet szerint, akik azt mondták, a tüntetőkre a biztonsági erők nyitottak tüzet. Harmadik napja tartanak a zavargások.
Előtte azért kiírta a lépcsőházban, hogy „a 7. emeleten füsttel járó tevékenység lesz a nap folyamán”.
Felszakította „a húst az orra hegyén”.
Ugyanezen a kiállításon jelent meg Nick Cave is a kerámiáival.
Az éves matricák díja csak öt százalékkal emelkedik, de azok, tíz napra vagy egy hónapra vásárolnak, 44-72 százalékos áremelésre számíthatnak.
Most házi őrizetben van a férfi, akinek ügye megalapozta a true crime podcastok műfaját.
Hozzátette, hogy „még mindig van probléma”, de a helyzet javul.
A szeptember 8-án, 96 éves korában elhunyt brit királynőt egy egész napos szertartás során temették el végül Windsorban.
Új tárgyalást kérnek az ügyben, amit évekkel később a Serial dolgozott fel, ami megalapozta a true crime podcastok műfaját.
Az egyelőre nem derült ki, hogy a KSH-n kívül máshol is lesznek-e melegedőszobák a közigazgatásban.