A saját apja rabolta el a 15 éves lányt, miután a férfi lelőtte a gyerek anyját.
A vizsgálatok bebizonyították, hogy a kezelés a betegség korai szakaszában lévő betegeknél 27 százalékkal csökkentette a kognitív hanyatlás ütemét azokhoz képest, akik placebót kaptak.
Jelentős károkat szenvedtek az épületek és az infrastruktúra a 200 kilométer/órás szél miatt, a viharban legalább két ember meghalt.
Amivel kiengesztelnék az Európai Bizottságot, hogy Magyarország megkapja az uniós támogatást.
Ez még nem a királynő halála miatti váltás, de majd lesz egy olyan is.
A kormányinfóig nem tudtak várni a hírrel.
Mindeközben az ujgur kisebbség vezetője pedig felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ismerje el népirtásként Kína tevékenységét.
Előtte még kitüntette Edith Eva Egert holokauszttúlélőt.
Egy kanadai meteorológus szerint a Fiona lehet „a Sandy hurrikán kanadai változata”.
Halálának hírét fia, a jelenlegi amerikai külügyminiszter, Antony Blinken jelentette be.
Hogy jelöljenek ki különleges megbízottat, aki az oroszok által elkövetett emberi jogi sértéseket vizsgálja.
A napokban kapták el a férfit, aki a X. kerületben randalírozott.
Cservák Csaba pár hete a kötcsei Fidesz-találkozón is ott volt.
A lakossági parkolási engedélyek korábban 100 százalékos önkormányzati támogatásban részesültek. Mostantól mindenki fizet, ha autót akar tárolni az utcán.
Idén még működtetik, januártól már oda se lehet menni.