De Baranyi Krisztina szerint „egyelőre jól állnak”, mert támogatásukért cserébe a kormány is támogatja a kerületet.
Növelik a bérletek árát, ami növelheti a szén-dioxid-kibocsátást is.
Bukott az ársapkán, de így is magasabb lesz a profitja.
„Nagyon, nagyon, nagyon valószínű.”
Nyílt levelet írt a Posta vezérigazgatójának.
Először csak a pályafűtést kapcsolják ki, majd november közepétől be is zárják a Bozsik Arénát.
Két év után fegyverszünetet kötött az etióp kormány és a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF).
Hogy aztán meghallgassák, ahogy Orbán Viktor nem válaszol a kérdésekre az azonnali kérdések órájában.
A brit statisztikai hivatal szerint 3,6 millió EU-állampolgár él Angliában és Walesben.
Latorcai János leteremtette a Párbeszéd képviselőjét, amikor a szociális törvényről kérdezte a miniszterelnököt.
A miniszterelnök szerint a posta veszteséges vállalat.
Azt mondta, lakhatna rezidencián is, de magánlakásban lakik, és ott úgy él a feleségével ahogy akar.
Budapesten, Kecskeméten, Szegeden és Szekszárdon figyelhető meg emelkedő tendencia.
A tanárokat a Magyar Helsinki Bizottság képviseli, a per tárgyalása 2023 elején kezdődhet majd el a Fővárosi Törvényszéken.
Az Aurubis informatikai rendszere leállt, és le kellett kapcsolni az internetről.