A brit tudós 91 éves volt.
A tanárok az Alkotmánybírósághoz fordulnak, és ha kell, Strasbourgig is elviszik az ügyet.
A rendőrség egyelőre nem közölt információt a kilétéről és indítékáról.
Október 7-ére.
Miután a másik indulót kizárták az eljárásból.
A parlament hétfői ülésén a DK-s Barkóczi Balázs megígérte, hogy újra és újra felteszik a kérdést, ki az a Zsolti bácsi. A fideszes Balla György kiakadt, a kormány pedig kijelentette, hogy az ellenzéki politikusok, az influenszerek és az újságírók együtt rontottak a kormányra. Ezért pedig mindannyian felelni fognak.
A Demokratikus Koalíció elnöke vagyonelkobzásról, az MCC megszüntetéséről és az Alaptörvény semmisségéről is beszélt az újpesti országjáró fórumán. Gyorsan kiderült azonban, hogy a Magyar Péter és Lázár János által dominált műfajban ennyi már nem elég.
Ameddig nem bizonyítja a kormány, hogy megoldotta a felsőoktatással kapcsolatos problémákat.
A cég szerint csak karbantartás következik, több dolgozó viszont úgy tudja, súlyos problémák állhatnak a leállás hátterében.
Miután tájékoztatták Lukas Siepert, hogy kiket hívott meg, törölték az eseményt.
„Ott aztán majd kiderül, hova is vezetnek valóban a szálak.”
Szerinte Biden azért használt automata tollat, mert nem tudta, hogy mi történik körülötte.
Gustavo Petro szerint szükségtelen volt rakétákat bevetni.
Ez volt az első alkalom, hogy a világ legnagyobb kibocsátója nem csak a kibocsátás növekedésének korlátozását ígérte meg.
A Tisza Párt elnöke úgy élt a miskolci színpadon, ahogy magyar politikusok közül csak Lázár János szokott. Miután kijelentette, megnyerik a választást, a bizonytalanoknak megüzente, hogy aki nem a Tiszára szavaz, az a Fidesz hatalomban maradását segíti. A fideszes politikusoknak meg azt, hogy vége van.