Pásztor Albert volt miskolci rendőrkapitány cigányokkal kapcsolatos nyilatkozata miatt Gyurcsány egykor háborgott. Ma ő a baloldal jelöltje. A kettő között összeomlott az MSZP, és megerősött a Jobbik.
A kém éppen a német politikusok lehallgatása miat felállított bizottság munkájáról jelentett.
Veszélyes dizájnerdroggal adagolta túl magát egy 21 éves nő Szekszárdon. Ketten voltak vele, de nem hívtak orvost. Segítségnyújtás elmulasztása a vád ellenük.
Úgy okoskodnak, ő az a jelölt, akibe jobbról, és balról is nehéz belekötni.
Egy új törvény szerint orosz szerverre kell költöztetni minden oldalt, amelyeken orosz állampolgárok adatai vannak. Ha például a Facebook nem tesz ezt, letilthatják Oroszországban.
Egészen váratlan dolog történt a kolumbiai játékossal, miközben gólját ünnepelte. Nem zavartatta magát.
David Luiz a győztes negyeddöntő után tapsot kért a nézőktől a hősként távozó James Rodrigueznek.
Az amerikai válogatott kapusa olyan jól védett Belgium ellen, hogy másnap megtették védelmi miniszternek a Wikipedián. Az ügyben a Fehér Ház is megszólalt.
A Hatvannégy Vármegye fellőtte a dilirakétát, szombaton a nemzeti radikálisokat sújtó megkülönböztetés ellen vonulnak.
Ez most kivételesen nem átverős cím. Tényleg azt, amire gondolnál. Mallorcán ez egy új szokás, a polgármester nyomozást ígér.
Erről Kósa Lajos beszélt az RTL Híradójában. Szerinte bárkit zavarba lehet hozni egy tárgyi adattal egy konfliktusos helyzetben.