A Yolo Világ szereplői és Bede Márton sorfalat állva tiszteleghetnek, amikor elrobog mellettük a bulivonat. Kövér László az új Avicii.
Ráadásul éppen olyan témájú projekteken, mint a vitatott felmérés a felhasználók manipulálásáról. A kísérlet készítői pedig korábban a hadseregnél is jelentkeztek az ötlettel.
És nemsokára kiderül az is, ki lesz a baloldali főpolgármester-jelölt.
A Miniszterelnökségnek pontosan meg kell mondania, kivel, hol és mit csinált Lázár Svájcban és Olaszországban. Ez a sztori hozta el az Origo végét.
Ezt mondta a képviselő annak ellenére, hogy az RTL Híradójának felvétele szerint nem tudta, mi áll a saját törvénymódosítójában. Ne álszenteskedjünk már, válaszolta a kérdésre, hogy miért csak ismerőseit hívta meg egy tenderre.
Hollywood rendezte a Belgium-USA meccset. Nincsenek már nevetséges csapatok a vébén. Az ember, aki egyszer kispadon hagyta Messit, most megmutatja a világnak.
Nem kötekszik tovább a bíróság, párt lesz a Kétfarkú Kutyából. Kovács Gergely pártelnökkel beszélgettünk arról, hogy mit akarnak a vicces Facebook-posztokon túl, ki lesz a főpolgármester-jelöltjük, és hogy mi ellen lázadnak igazából. Te jó ég, úgy beszélek, mint egy MSZP-s - ijedt meg egy ponton Kovács. Aki nem hagyná, hogy Sas-kabaré legyen az MKKP-ból.
Az Átlátszón megjelent a teljes jelentés a norvég alap felhasználásáról, és a kormány állításaival szemben szó sincs benne sikkasztásról. És ezt a kormány pontosan tudta akkor is, amikor kiálltak és elmondták az ellenkezőjét.
700 ezer felhasználójával kísérletezett a Facebook úgy, hogy erről nem értesítette őket. Ha Mark Zuckerberg dönti el, milyen hírekkel találkozol, azzal akár választásokat is megfordíthat. Vagy kicsinálhatja ellenfeleit. Tényleg olyan félelmetessé vált a vállalat?
Tasnádi Lászlónak egy volt ÁVH-s ügynök jelentett Nagy Imre újratemetésekor, most rendészeti államtitkár lett. Az ellentmondásról kérdeztük, és arról, mi volt az állambiztonság szerepe.
A Heti Válasz cikke felkeltette a kormány érdeklődését a norvég pénzek elosztásáról. Ha beigazolódik a gyanú, szervezett csalás miatt tesznek feljelentést.
Gulyás Márton éppen erről beszélt az ATV-ben. Mégis igaza volt a kormánynak, amikor megtámadta a civil szervezeteket? Megkérdeztük a pénzek elosztóját.
Nem a Harapó Hülye volt a lényeg. Láttuk az egyik legjobb csapatot. És azt a csapatot is, amit akkor is nehéz szeretni, amikor igazán megérdemelné.
A Facebook ezen a héten mutatta be saját Snapchat-klónját, a Slingshotot. Nem véletlenül. Lehet, hogy az első hullámos tiniktől sokkal lemaradva, de olyan élvezetet találtunk a programban, amit nem is nagyon reméltünk már a közösségi oldalak világában. Három ok, amiért nincs ennél élvezetesebb applikáció.