A Jobbik elnöke szerint Brüsszelből csak az érvénytelenség látszik majd, és ez a kormányfő személyes kudarca.
Gyülekezik a fideszes elit a Bálnában, ahol elkezdődött a párt eredményvárója. Orbán 9 körül beszél.
Szerinte a sokmilliárdos gyűlöletkampány és félelemkeltés is kevés volt ahhoz, hogy letérítse az országot az európai útról.
Nagyjából 70-en gyűltek össze és lengették a Kutya Párt plakátjait a magyar képviselet épülete előtt.
Ilyen látványos hátraarcot még a Fidesztől is riktán látni.
Hiába tiltotta be a választási bizottság a rendezvényt, a Párbeszéd tüntet az erőszakmentes Magyarországért.
Patyi András még a 15 órás adatok alapján mondta ezt, és azóta csak lassult a szavazók áramlása.
A Somogy Megyei Onine úgy tudja, magánéleti válság állhat az öngyilkosság mögött.
Seszták miniszter kedvenc földijei Zalaegerszegen járultak urnához. A közös X jót tett a csapategységnek: félidőben 3-0-ra verik a hazaiakat.
16,5 százaléka volt ezeknek valamilyen formai oknál fogva érvénytelen.
Az M1 tudósítója szerint a határon túl állomásozó menekültek a határok megnyitását várják az érvénytelen népszavazástól.
Videóra vette volna, ahogy nekiáll fúrásnak, de nem hagyták neki. Szavazni azért engedték.
Washington továbbra sem hajlandó kiadni Ankarának az árulással vádolt hitszónokot.
Még plakátot is küldött, hogy legyen mit kifüggeszteni a társasházak folyosóin.
Hajdu János év végéig hosszabbította meg a zárat a Cinege utcai ház körül.