Pintér Sándor véleményére lettek volna leginkább kíváncsiak.
Gianluigi Buffon 2003-ban közel állt az összeomláshoz.
Matteo Salvini élére állna egy új euroszkeptikus blokknak, és Jaroslaw Kaczynskival egyezteti stratégiáját a májusi EP-választás előtt.
A VII. kerületben történt az eset. Az áldozat aszfaltba ütötte a fejét, kilenc nappal később életét vesztette.
Külügyminiszterünk 2018-ban a „nemzeti érdekérvényesítés szimbóluma” lett.
Rahaf Mohammed al-Qunun egyelőre Bangkokban van, ahova megérkezett időközben apja és bátyja is.
A vádlott két idősebb nő bizalmába férkőzött, hogy tőlük ékszereket, pénzt szerezzen, és még hitelszerződést is kötött a nevükre.
A szocialista országban január 1-től szigorúbb törvények szabályozzák az információ szabadságát.
Kezdődik.
Kilenc perces televíziós üzenetében végül nem hirdetett ki szükségállapotot az elnök.
Az MSZP egykori pénztárnoka és legfontosabb médiaembere elfogadta Rangos Katalin meghívását a Spinoza Házba, és döbbenten tapasztalta, hogy kérdéseket kap.
Az olimpiai bajnok kalapácsvetőt tavaly másfél évre tiltották el tiltott szerhasználat miatt.
Teklának zaklatott szilvesztere volt, de végül épségben hazatért.
Annyira semmi új nem volt a videón, hogy szuperlassítva elemezték a közelharc részleteit.