Ha megszédülsz a Zrt.-ktől, nem érted, mi ez a sok Pallas Athénézás, és fogalmad sincs, mi az a magántőkealap, akkor neked szól ez az összefoglaló az elmúlt évtizedek egyik legpofátlanabb közpénzkiszervezéséről.
Tavaly ilyenkor robbant be az ellenzéki térfélre Magyar Péter. Nem ő az első, aki a NER ellenében meglepően sikeres kezdés után próbál felépíteni valamit. Megnéztük, a többiek mit tudtak elérni egy év alatt.
Nagyon ki akarta takarítani az országot, nem nehéz kitalálni, kik szúrták a szemét. Néha poloskázott is ilyenkor, de nem mindig. Valamiért a többi politikus nem gyúrt ennyire rá erre a témára, bár találtunk Rákosi-idézetet is, aki a reakciósokat nagytakarította volna ki.
A gimnáziumi tanárként is dolgozó költő-irodalmár ügyében a tankerület feljelentést tett, és a férfit kirúgta, mert felmerült, hogy minimum egy diákja és közte történt valami. A férfi tagad, a rendőrség még mindig nyomoz. Most József Attila-díjat kapott, a kitüntetést a kulturális miniszter adta át.
Orbán az ellenfeleit, Magyar Orbánékat fenyegette a beszédében, és mindketten konzultációra hívták a híveiket. Poloska, Bocskai, sípoló ellentüntetők, béketank és ágyúlövés. Ha nincs ideje vagy idege végigolvasni és végignézni mindent, íme ünnepi összefoglaló kalauzunk.
Orbán feltekerte az ideológiai alapú politizálást a Pride-tiltással, a vallási alapú alkotmánymódosítással, az Ukrajna-szavazással. Ezek nem csupán a Fidesz táborát rántják össze, Magyar Péternek is csapdát jelentenek. Ő azonban másfelé vette az irányt.
A Milton Friedman Egyetem repülőmérnöki alapképzése 2023-ban indult, aki akkor kezdte, most másodéves. A képzéssel többen elégedetlenek, elkezdtek utánajárni, átveszi-e őket más egyetem. Ekkor jött a hideg zuhany.
Aktivisták Teslák felgyújtásával, felmatricázásával, Molotov-koktélokkal és félautomata gépkarabélyokkal jelzik, hogy gyűlölik Elon Muskot, de a cég eladásai is bezuhantak, és a tőzsdén is brutális buktát mutatnak be a részvényei.
Az aszadisták csütörtökön támadtak rá a kormányerőkre, az azóta tartó, vallási különbségeken is alapuló összecsapásoknak már ezer áldozata van, megfigyelők civilek mészárlásáról is beszámoltak.
Elmentek egy Sparba, és felidézték, hogy a medvesajt pár éven belül drágult 200 forintról 700 forint fölé, a vaj 300-ról ezer forint közelébe.
Bónusz a celofános virágba rejtett fideszes köszöntkártya.
Arra akarták figyelmeztetni, hogy Gáza nem eladó, és Trump nem bánhat úgy a területtel, mintha a sajátja lenne.
Pápán egy időközin gyakorlatilag felmosták a Fidesszel a padlót vasárnap, 75-25-re győzték le a kormánypárti jelöltet. Utánajártunk, a helyiek szerint mi van a háttérben, és kivetíthető-e ez valamiféle országos hangulatra.
Hevesen támadja a kormányoldal Bódis Kriszta dokumentumfilmes-írót, egy ózdi romákat támogató alapítvány vezetőjét, mert beállt Magyar Péter mögé. Pedig korábban nem volt gondjuk a melegek, nők, romák helyzetével foglalkozó Bódissal. Sőt.
Tiborcz István nemrég beköltözött abba a Mártonhegyi úti villába, ami egykor híres és gazdag családoké volt, majd kórházként üzemelt, most pedig megint egy híres és gazdag családé. Az évekig gazdátlan házat többször is bejárták urbexesek, felújítása közben is lefilmezték. A Tiborcz-lakások története Csabditól a Hegyvidékig.