Székely Sarolta

Trump akkor is találkozna Putyinnal, ha az orosz elnök nem ül le tárgyalni Zelenszkijjel

Putyin ugyanis bár készen állna tárgyalni Zelenszkijjel, ennek feltételei még nem adottak szerinte.

Székely Sarolta
külföld

Jóváhagyta Gáza megszállásának tervét Izrael biztonsági kabinetje

A Hamász kiűzése után alternatív polgári kormányt állítana fel Gázába Izrael.

Székely Sarolta
külföld

MNB-botrány: Somlai Bálintra, Matolcsy Ádámra lehet „kilövési engedély” a felügyelőbizottság tagja szerint

Nyikos László saját felelősségéről azt mondta, lehetett volna bátrabb és harciasabb a jegybanki alapítványok ügyével és Matolcsy pénzszórásával kapcsolatban.

Székely Sarolta
gazdaság

Kiábrándító, amit a magyar ipar művel, júniusban újabb 4,9 százalékkal esett vissza a termelés

Ilyen mélyen még sosem volt az ágazat, már 7,9 százalékkal marad el a 2021-es év átlagától a teljesítmény.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Márton: „Jövőre”

A nemzetgazdasági miniszter évek óta kergeti a 4 százalékos gazdasági növekedést. Mindig ezzel számol a következő évre, de sose jön össze. Talán majd jövőre.

Székely Sarolta
gazdaság

Orbán Viktor, a nagystratéga

Miközben Orbán Viktor a magyar nagystratégiáról álmodik, az, amit eddig csinált, egyre szűkebb mezsgyére terelte őt. A régi szövetségeseket elmarta magától, az újakkal pedig csak a baj van. Az ország pedig egyre jobban lemarad a fejlettségben.

Székely Sarolta
gazdaság

Nagy Mártonék szerint a 0,2 százalékos éves növekedés a reális háború idején, de Európában szinte ennél csak jobban nőttek a gazdaságok

Egyelőre nagyon felemásan értelmezhető a magyar gazdaság teljesítménye az unión belül: negyedéves alapon éllovasok vagyunk, éves alapon a fasorba se vagyunk.

Székely Sarolta
gazdaság

Repülőrajtnak sovány: a második negyedévben 0,2 százalékkal nőtt, de a félév egészében 0,1 százalékkal visszaesett a gazdaság

Kirobbanó eredménynek ez sem mondható, a pocsékul sikerült első negyedévhez képest is csak 0,4 százalékos volt a bővülés. Nem csoda, hogy Nagy Márton tegnap tovább módosította az éves GDP-előrejelzését, és már csak 1 százalékos gazdasági bővülésre számít a kormány.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Nagy Márton már megint tévedett, de most megint megpróbálja: 1 százalékra módosította az idei GDP-célt

Pedig onnan indultunk, hogy repülőrajt, meg fantasztikus év és 3,7 százalékos növekedés. Az ígéret viszont nem változott: majd jövőre!

Székely Sarolta
gazdaság

Nem tudni, miért jött, mit csinált, de megszünteti rejtélyes magyarországi cégét a nagy kínai futballbefektető

A cég pont akkor jelent meg Magyarországon, amikor felkapott téma volt az Újpest eladása. Nagy tőkével érkezett, de látszólag semmit sem csinált.

Székely Sarolta
gazdaság

Egykori politikusoké volt az a kastély, amit most megtaláltunk a Matolcsy-körnél

A kastélyt idén májusban, az MNB-botrány kirobbanása után vette meg Matolcsy Ádám fontos embere. Az épület egykori tulajdonosa volt egy ma már elítélt bankvezér, ex-MDF-es és ex-jobbikos képviselő is.

Székely Sarolta
üzlet
Podcast

Dohánygyár#3: Soha nem voltunk még ennyire eladósodva

Folyószámlahiteleink és hitelkártya-tartozásaink összege is az egeket veri. Miért vagyunk ennyire eladósodva? És ki lehet törni a lefelé tartó spirálból? Gazdasági podcastunkban ezekről a témákról is beszélgetünk.

Diószegi-Horváth Nóra, Székely Sarolta, Haász János
podcast

Visszatérne Magyarországra a Wendy's gyorsétterem

2002-ben távoztak Magyarországról, mert a beszállítók felszámolási eljárást indítottak a cég ellen.

Székely Sarolta
belföld

Hegyek és nyelek – Orbán igen alaposan elmagyarázta a Harcosok Klubjában, miért kellenek a digitális körök

Egyre zavarosabb lesz a kép, hogy most harcolunk vagy építünk-e, de Orbán legújabb költői képe egy dárda.

Székely Sarolta
belföld

Átpolitizálódott fesztiválok: egy felmérés szerint Majka fejbe lövős jelenete rendben van, de a Kneecap kitiltása is

Látványosan beszivárgott a politika az idei fesztiválszezonba.

Székely Sarolta
belföld