Székely Sarolta

Ketrecharcos gálával ünnepli 80. születésnapját Donald Trump a Fehér Ház kertjében

Eddig még úgy volt, hogy az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulója alkalmából lesz gála a Fehér Házban. Július 4-e helyett azonban június 14-én, az elnök születésnapján rendezik meg.

Székely Sarolta
külföld

Levelet írt a 444-nek Száraz István, az ember, aki semmiről sem tudott

A Matolcsy Ádám baráti körébe tartozó Száraz István arra hívja fel a figyelmet, hogy bár tulajdonosa a Quartz alapkezelőnek, a vezetők nem tájékoztatják őt a fajsúlyos döntésekről.

Székely Sarolta
gazdaság

Több ezren maradtak áram nélkül Írországban és Skóciában az Amy ciklon miatt

Több országban gond van a vasúti közlekedéssel, Hollandiában repülőjáratokat is töröltek.

Székely Sarolta
időjárás

Először lehet női miniszterelnöke Japánnak

Volt miniszter, tévés műsorvezető és metáldobos, miközben konzervatívként Margaret Thatcher lelkes híve.

Székely Sarolta
külföld

Orbán szerint a Szentlélek nélkül nem fog több gyerek születni, Semjén Zsolt pedig majdhogynem szent ember

Nagyon sokat segítettünk a Jóistennek abban, hogy az országa ezen a földön ha nem is jön el, de megközelítődjék, mondta a miniszterelnök a Heteknek.

Székely Sarolta
POLITIKA

Orbán Viktor bejelentette: jön a fix 3 százalékos hitel a vállalkozásoknak is (igaz, részben már eddig is létezett ilyen)

A beruházási hitelek eddig is 3 százalékos fix kamatozásúak voltak, így Orbán bejelentése nem annyira „óriási”, ahogy ő beharangozta.

Székely Sarolta
gazdaság

Látó János, Juhász Péter Zsolt bácsis forrása is felszólal a Puzsér Róbert-féle vasárnapi tüntetésen a Kossuth téren

„Elég a megfélemlítésből! – szolidaritási demonstráció Juhász Péter mellett” címmel lesz tüntetés vasárnap.

Székely Sarolta
belföld

Karácsony Gergely szerint ha nem lesz folyószámlahitele Budapestnek, nem lesz miből nyitni a boltot januárban

Ha pedig csődbe menne a város, akkor nem fog lemondani, hiszen szerinte ez nem az ő politikai felelőssége.

Székely Sarolta
Budapest

50 hónap börtönre ítélték a szexuális visszaélésekkel vádolt P. Diddyt

Emellett még félmillió dollár büntetést is fizetnie kell. Az ítélethirdetés előtt kegyelemért esedezett.

Székely Sarolta
bűnügy

A Hamász beleegyezett a túszok szabadon bocsátásába, ezért Trump felszólította Izraelt, hogy hagyja abba Gáza bombázását

A Hamász beleegyezett Trump 20 pontos békejavaslatának néhány pontjába. Abba is, hogy lemond a Gázai övezet feletti kormányzásról.

Székely Sarolta
külföld

Gyanús drónok miatt másodjára kellett lezárni a müncheni repteret 24 órán belül

Az első lezárás még 3000, a második már 6500 utast érintett.

Székely Sarolta
külföld

Forbes-lista: naponta 1,3 milliárddal nőtt Mészáros Lőrinc vagyona, már 1749 milliárdja van

Az első hely nem kétséges, de a Forbes szerint már nem Csányi Sándor a második leggazdagabb magyar.

Székely Sarolta
gazdaság

A kormány beismerte Brüsszelnek a 2025-ös kudarcot, új jelentésében minden gazdasági előrejelzésén rontott

Ennyit a fantasztikus évről: a korábbinál kisebb gazdasági növekedés és nagyobb államháztartási hiány szerepel a túlzottdeficit-eljárás részét képező EDP-jelentésben. Mégis azt jósolják, év végére csökkenni fog az államadósság, ám ehhez csoda kellene.

Székely Sarolta, Haász János
gazdaság

Válasz Online: Szinte számolatlanul önti az állam a pénzt a Nagy Márton családjához kötődő magántőkealapokba

Ezen a magántőkealapok szerzeményei között van őrzés-védelemmel, vendégmunkások behozatalával működő cég, ott vannak az energetikában is, de hozzájuk köthető egy balatoni villapark és a Hajógyári-sziget buliközpontja is.

Székely Sarolta
gazdaság

A TV2 vezére, egyben az Index tulajdonosa, valamint Mészáros emberei és egyetemi vezetők is egy kört alkotó digitális polgárok lettek

A magyarok teljesítményét fogják vizsgálni górcső alatt.

Székely Sarolta
POLITIKA