Nincs különösebb változás a magyar járványadatokban.
Három külügyminiszter szerint a javaslat ott van az asztalon, bár nem mindenki támogatja.
De nem hibáztatja Márki-Zayt, amiért élt a lehetőséggel.
A hivatal először azt mondta, a honlapon vannak az adatok, pedig nem voltak, később azt, hogy nincsenek is ilyen számaik.
Három nap alatt 60-an haltak meg, a járványadatok többnyire stagnálnak.
Úgy tudja, egyes pártok már a héten egyezkedni akarnak a parlamenti pozíciókról.
Miközben Ukrajnában tömegsírokra bukkannak, Bencsik András arról beszél, hogy aránytalan a nemzetközi törekvés Oroszország elszigetelésére.
López Obrador 90 százalékos támogatást kapott, de 20 százaléknál alacsonyabb volt a részvétel.
A brit Times szerint a finnek júniusban adják be a csatlakozási kérelmüket.
További vadászbombázókat és török harci drónokat is vásárolnak.
Mert plusz ügyintézéssel, kellemetlenséggel járna az ott élők számára.
Kiss Ambrus szerint ez lehetne az egyetlen hatékony eszköz, de nem hiszi, hogy a kormány most százmilliárdokat költene a Liget-projektre.
Az ukrajnai menekülteket a BOK-csarnokba irányítják, de ott nem kérhetnek hivatalos védelmet, be kell menniük a kőbányai ügyfélszolgálatra. Gyalog másfél óra.
Budapest, Szeged és Pécs egyik felét sikerült megtartani a nagyvárosok közül, ahol 2019-ben ellenzéki polgármestert választottak.
Szijjártó Péter és Lázár János is benne lehet az új kormányban, mondta Orbán, aki hosszan telefonált Vlagyimir Putyinnal.