Az énekesnőt is szívesen látnák Amiens-ben, de erről persze álmodni sem mernek.
A gyász vitte a pilótaképzésbe, sikeres karriert épített, végül ő is úgy halt meg, ahogy a férje.
A többi párt még nem szólalt meg.
Le Graët tagad és politikai nyomásról beszél.
Akik csatlakoznak a zsoldoscsoporthoz, bűncselekményt követnek el.
Épp felfüggesztett szabadságvesztését töltötte.
A parancsnoki vizsgálat szerint elég rendőrt küldtek a késes támadóhoz.
Két éve raboskodik Putyin legnagyobb ellensége. Mindenkit arra biztat: ne adja fel a reményt, a sötétség elmúlik, és Oroszország boldog lesz.
Gábor Judit magyar-történelem szakos tanár végigtiltakozta a tavalyi évet, de aztán elfogyott az energiája, és felmondott. Megelégelte a bizonytalan, félelemkeltő légkört.
Egy kémiatanárt például úgysem fognak kirúgni, írja a szakszervezet.
A szakszervezet szerint cinikus és embertelen a rendelet, amivel csak a tanév végén rúgnák ki az engedetlenkedő tanárokat.
Sikerült felülmúlni a novemberi adatot. Az élelmiszerek drágulása is gyorsult év végén.
Tojástól sörig rekorderek vagyunk.
Egy hosszú határozat tizennyolcadik sorában, persze - mondta Gulyás arra, hogy Brüsszel igenis jelezte, nem kellene minisztereknek irányítani az egyetemeket.
A visegrádi főpolgármesterekkel együtt.