Szurovecz Illés

Karácsony: Ahogy megválasztottak, egyből ötvenen kértek tőlem parkolási engedélyt

Karácsony, Baranyi, Pikó, Őrsi és László Imre értékelték a választásokat. Baromi erős identitást és az emberek felé nyitott politikát ígértek.

Szurovecz Illés
politika

Az igazságügyi bizottság támogatja Handó Tünde alkotmánybírói kinevezését

A fideszes képviselők mind megszavazták Handót, aki azt mondta, csak a törvény és a lelkiismeret a főnöke.

Szurovecz Illés
jog

Benkő Tibor: A magyar nép 163-szor harcolt az önállóságáért, 90-szer nyert

A honvédelmi miniszter elmondása alapján tehát 55 százalékos az örökmérlegünk.

Szurovecz Illés
hadügy

Borkai-ügy: Rákosfalvy lemondott tagságáról az úszószövetség elnökségében

Kialakult egy helyzet a személye körül, és nem szeretné, hogy ez másoknak is ártson.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar turisták egyikét

A testvérpár egyik tagját a hátizsákjában talált iratok alapján sikerült azonosítani.

Szurovecz Illés
eltűnt

Doppingellenes szervezeteket és sportszövetségeket támadtak a hackerek

Nem sokkal azelőtt, hogy kiderült, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség súlyosan megbüntetheti Oroszországot.

Szurovecz Illés
sport

Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek Áder János

Nincs új a nap alatt.

Szurovecz Illés
ügyészség

Mégsem vesz a kormány hétmilliárdos ingatlant Vietnamban

Ugyanígy az ukrajnai Lvivben sem lesz Magyar Ház.

Szurovecz Illés
PÉNZ

Újbudán is leállítják a kilakoltatásokat

Korábban már Józsefvárosban is döntöttek erről.

Szurovecz Illés
politika

Karácsony megkötné Varsóval, Pozsonnyal és Prágával a szabad városok paktumát

Azt szeretné elérni, hogy a fővárosok közvetlenül, ne a kormányokon keresztül kapjanak uniós pénzeket.

Szurovecz Illés
politika

Kormányzati és bírósági oldalakat törtek fel Grúziában

A volt elnök, Szaakasvili képét tették a helyükre, azzal a felirattal, hogy "visszatérek".

Szurovecz Illés
tech

Matolcsy György három világháborúból és a 17. századból vezeti le, hogy nemsokára utolérjük a nyugatot

Sikeresek lehetünk, de csak egy feltétellel: ha megőrizzük az aranyháromszöget.

Szurovecz Illés
Történelem

Berúgott a parókián a választás estéjén, aztán ledöntötte a Trianon-emlékművet

Szabadidejében polgárőrként tevékenykedik, mégis nekiment a szent koronának.

Szurovecz Illés
bűnügy

Túlságosan függetlenségpártinak tűnik, eltiltották a választásoktól

Hongkongban nem indulhatnak Joshua Wonghoz hasonló, demokráciapárti emberek a választásokon.

Szurovecz Illés
külföld

A tengerbe szórták a meggyilkolt ISIS-vezér hamvait

Állítólag egy repülőgépről végezték el a szertartást.

Szurovecz Illés
külföld