Az AP összeadta az érintett országok által közölt adatokat. Szaúd Arábia szeptember 26 óta nem közöl adatokat az egész világot megrendítő tragédiáról, amely a mekkai zarándoklatok fekete rekordere lehet.
A horvátok tízmillió forintot kérnek az állításuk szerint koszos, kakás szerelvény tisztításáért. A közép-európai kisállami nacionalizmus szokás szerint a legjobb arcát mutatja.
Legalábbis erről mesélt egy új, a magyarországi kínaiakat bemutató dokumentumfilmben a Nagyfőnökként becézett vállalkozó.
A Transformers sztárja Austin utcáin részegeskedett egy nővel, miután nem engedték őket kocsmázni.
Tiltakozik a hat, ellenőrzött állami gazdaság.
Egy KEHI-jelentés szerint több tíz milliárd forintos károkat is okozhattak az államnak a tulajdonában álló erdészeti társaságok, amelyek rettenetesen gazdálkodtak. 100 forintból 3-at sem fogtak meg, miközben jól kerestek az alvállalkozó cégek.
Valószínűleg egy fiún kaptak össze, a harcban viszont mindkét iskola diákjai részt vettek.
Gyurcsány azt írja, mindig megpróbálta a helyes útra terelni őt, a Jobbik pedig ennél tömörebben nem is fogalmazhatott volna.
Az Economist kutatói rangosorolták az országokat aszerint, hol a legjobb és hol a legrosszabb az időskori gondozás, ellátás. Ecuador megelőzött minket.
Egy drótra ragasztószalagot rögzítettek, és így pecáztak az Úrnak szánt érmék után. Nem kellett volna, a templom dolgozói mindent láttak.
A dolgozóknak egy hatalmas öblöt kellett megkerülniük csak azért, mert nem teljesítették az elvárásokat.
A szopós állat borzasztó kínokat él át, hetekig tarthat a gyógyulása. A rendőrség nyomoz.
Pedig úgy indult, mint egy álom, Pippa régóta várt az igazira.