Tbg

Elhunyt a 30 éves, korábban eltűnt kémiatanár

Tbg
gyász

Óriáskalmárt láttak Japánban

És le is videózták a tengerek egyik legrejtélyesebb állatát. Ha a Mikulás a vízben élne, így nézne ki.

Tbg
ÁLLAT

Elhunyt Fábián Pál konzul

A magyar diplomata karácsonykor szenvedett balesetet a Baskír köztársaságban.

Tbg
GYÁSZ

Terroristákat vettek őrizetbe Belgiumban

Két embert tartóztattak le a belga hatóságok, az év végén akartak akciózni.

Tbg
Terrorizmus

Demjén Rózsi: Az Ákos-ügyet felfújták

Rózsi szerint Ákos még finoman is fogalmazott.

Tbg
zene

Nyomoznak az Anonymous fenyegetése miatt

Közveszéllyel fenyegetés gyanújával indított eljárást az NNYI az Orbán-kormánynak hadat üzenők ellen.

Tbg
pol

Saját öltözője lett Hosszú Katinkának

A sportoló pár napja rohant ki a Magyar Úszószövetség ellen a méltatlan körülmények miatt.

Tbg
sport

Jakupcsek marad a köztévénél, többet fog keresni

Már majdnem Ridikül nélkül maradtunk.

Tbg
Média

Mexikóban fogták el a négy embert halálra gázoló gazdag tinédzsert

Ethan Couchról a pszichológus azt állapította, a pénz miatt nem tud különbséget tenni jó és rossz között.

Tbg
bűnügy

Ötvenmilliószor hallgattak Beatlest 48 óra alatt

Tbg
ZENE

Több ezer dollárra büntettek egy japánt, mert lézer pointerrel szórakozott

Egy amerikai helikoptert vett célba a világító szerszámmal.

Tbg
külföld

Gigaberuházás lesz a Testnevelés Egyetem leégett sportcsarnoka helyén

36 milliárd állami pénzből kap Mocsai Lajos egyeteme kampuszt, rekreációs központot, vízisport-telepet.

Tbg
sport

Veszélyes anyagot szállító kamion borult fel Sajószentpéter határában

Tbg
autó

Eltűnik a köd

Északkelet felől hideg, száraz levegő áramlik az országba, amely azzal a jótékony hatással jár, hogy arrébb libbenti a hetek óta tomboló ködöt. Cserébe hideg lesz, nappal 2 és 8, éjszaka -4 fok lehet a hőmérséklet. (Időkép)

Tbg
időjárás

A Hajnali láz sem érdekelte a moziban a nézőket

1981-en voltak kíváncsiak az első hétvégén Gárdos Péter „holokauszt love story”-jára, pedig a könyv siker lett.

Tbg
a hetedik művészet