Tóth-Szenesi Attila

Minden kornak megvolt a maga rejtélyes guruló dollárja

Most a baloldal ellen nyomoznak tiltott pártfinanszírozás miatt, de guruló dollárok miatt volt már célkeresztben Josip Broz Tito, Andrew Mellon amerikai pénzügyminiszter és Horn Gyula is.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem

Harmincéves rejtély: árpádsávos skinheadek vagy ötvenhatos bácsik pfujolták le a színpadról Göncz Árpádot?

Az MDF-kormány szerint csak az elnök egykori 56-os társai tiltakoztak a politikája ellen, a ballib ellenzék szerint neonácik százai kiabáltak és fütyültek. Belebukott a Bánó András vezette Egyenleg. Az eseményeket annak idején a helyszínen, kapucnis pulcsiban figyelő, ma MSZP-s vezető Molnár Zsolt kezdeményezte 2014-ben az NBH jelentésének nyilvánosságra hozatalát.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem

Béketárgyalás vagy halál – 1956 igazi története

Évtizedekig éltünk abban a tudatban, hogy 1956-ban a szabadságunk visszaszerzéséért, a Szovjetunió legyőzéséért harcoltunk. Orbán Viktor egyik péntek reggeli rádióinterjújából azonban kiderült, tévedtünk; eleink a béketárgyalásokért fogtak fegyvert. Újranéztük hát a forradalom fotóit és igazolva láttuk a miniszterelnök szavait.

Tóth-Szenesi Attila
Történelem

Csoda a Magyar Kupában: a 2800 lelkes Iváncsa futballcsapata kiverte a Ferencvárost

Az NB III.-as kiscsapat elintézte a bajnokot. 2015-ben még 17-0-ra verte őket a szinte csak idegenlégiósokkal játszó Fradi, most zöld-fehér nevelésű futballisták góljaival jutottak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe az iváncsaiak. A végén nekik énekelték a Himnuszt.

Tóth-Szenesi Attila
futball

Az NB II.-es focicsapatok nem akarnak villanyfényben játszani

A rezsiválság elérte a magyar sportot.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Törökország lehet az orosz gáz elosztási központja Európa felé

Putyin és Erdoğan Kazahsztánban tárgyal.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Csehnek hitte a Balatont, onnan akart Olaszországba evezni

Földrajzosok ne kattintsanak!

Tóth-Szenesi Attila
TUDOMÁNY

Magára akarta robbantani Kertész utcai lakását, de megijedt

Tizenöt ember életét veszélyeztette, őrizetbe vették.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

A holokauszttúlélő korelnök egy fasiszta emléktárgygyűjtőnek adhatja át a szenátus elnöki tisztét

Az Auschwitzból megmenekült Liliana Segre 2018-as szenátusi kinevezése óta állandó fenyegetettségben él.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A debreceni stadiont is bezárják télire, nagy a baj a Sopron női kosárcsapatánál is

Van, ahol törölték a villanyfényes meccseket, de szűntek is már meg focicsapatok.

Tóth-Szenesi Attila
sport

Meghalt a pozsonyi melegbárnál lövöldöző férfi, tettét a Twitteren vállalta

Két embert lelőtt, egy harmadikat megsebesített, egy 2019-es buffalói lövöldözés óta készülhetett a támadásra.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Fideszes képviselőből tankerületi igazgató

Négy volt fideszes országgyűlési vagy önkormányzati képviselőt találtunk a hatvan tankerületi igazgató között, de többen is gyengédebb érzelmekkel viseltethetnek a Fidesz iránt annál, ami egy közszolgálati tisztviselőtől elvárható. A rendszerbe kódolva van, hogy a központ, nem pedig az alájuk tartozó iskolák érdekeit nézik.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Herszon városához közeledik a front

Állítólag elrendelték egyes civilek evakuálásának előkészítését.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

A válságra hivatkozva szabadulnak meg kutyáiktól

Az örökbefogadáskor pedig sokan akkor állnak el, amikor kiderül, fizetni kell az oltásért és a chipért.

Tóth-Szenesi Attila
belföld

Friss műholdfelvételek a kercsi hídról és környékéről

A szombaton felrobbant hidat gőzerővel javítják, kamionok végeláthatatlan sora várakozik Kercsben a kompra.

Tóth-Szenesi Attila
külföld