Reagált és nemtelen támadásokról beszélt Sulyok Tamás a nyilasbarátsággal vádolt apjával kapcsolatban.
Vissza is adták a tulajdonosoknak.
A 300 milliárdos vagyonnal rendelkező orosz-magyar család a MOL egyik legnagyobb részvényese, ők intézték el, hogy kivételezzenek a gyerekükkel. Végül csak az emiatt etikai vizsgálatot kezdeményező oktatót rúgták ki.
Vezető zenészekből, sportolókból, művészekből, vállalkozókból és influenszerekből álló csoportot látott vendégül.
Több mint 80 millió forintért.
A kínai Huayou Cobalt magyarországi leányvállalatának beruházását Szijjártó Péter jelentette be tavaly nyáron, a magyar állam pénzügyi támogatást nyújt a felépítéséhez.
Hogy megbeszéljék „a közelmúlt történéseit”.
Az új verzió szerint maradna Budapesten és az egykori budapesti Kilián-laktanyába költözne az intézmény, amit a Ludovika bővítése miatt paterolnak ki.
A bicskei gyermekotthonban élő kamasz gyerekek között később állandó fordulat volt, hogy melyik fiú „János bácsi esete”.
„S bár a lényeget még nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket”
A terület az Erzsébet-táborok alapítványához tartozik majd.
Helyenként előfordulhat záporeső, kis eséllyel pedig még zivatar is kialakulhat. Hurrá!
Az Alkotmánybíróságon is együtt dolgoztak.
A Budapestről Kassára tartó InterCity hátsó ütközőjére kapaszkodott fel egy társával.
Korábban bejelentette, hogy nem indul a XII. kerületi polgármester-választáson.