A fideszes Voldemort első fokon kirótt büntetését 1 évvel hosszabbította meg az ítélőtábla.
Ráadásul az egyik 42-es, a másik 44-es volt.
Nem jutott sokra vele.
A gyanú szerint a nőket fenyegetéssel prostitúcióra kényszerítették, aztán elvették a pénzt, amit kaptak.
A rabló elmenekült, keresik.
Az 59 éves nő a benzint azért nem tudta begyújtani, mert az egyik sértett kirúgta az öngyújtót a kezéből.
Alex Jamison önkéntes rendőrként lépett fel, utána már szánta-bánta, mondván, ha egyszer az állatok jogaiért harcol, az embereket is tisztelnie kellett volna.
Elsőre pénzbüntetésre ítélték, most súlyosbított a bíróság.
A fideszes média kedvenc főpolgármester-jelöltjét képviselő férfi bűnügyében a következő tárgyalási nap 4 nappal az önkormányzati választás előtt lesz.
A rendőrség a térfigyelő kamerák felvételei alapján már körözi is az elkövetőt.
A hálátlan tolvajnak nem ízlett, egy kóbor kutyának adta, miután távozott.
Végül az egyik sértett kirúgta a kezéből az öngyújtót.
A Fidelitas módszereire emlékeztető hangzavarók eltakart arccal érkeztek az állóhajó mellé.
Közben az ellopott cane corsóból tenyészkan lett. Egy hirdetés alapján ismerte fel a gazdája.
Az ítélet nem jogerős, a polgármester idén ősszel is indul a választáson.