A közösségi médiában sokan a nőt támadják, amiért elengedte lányait a láthatásra, de pénzbírságra vagy akár börtönbüntetésre számíthatott volna, ha akadályozza a láthatást.
A feleségével közös végrehajtói irodája 462 milliós bevétellel 258 millió forintos profitot ért el.
Az ügyvezetőket májusban helyezték előzetes letartóztatásba pénzmosás gyanújával.
Azt is reméli, hogy a kormány tesz valamit azért, hogy a magyar börtönökben is engedélyezzék „az intim látogatást”.
Végül egy bokor alá kuporodva találtak rá a Hajógyári-szigeten.
Az ORFK szerint az akkor ismert adatok alapján volt indokolt erőszakkal betörni a oda. Most azt mondják, a két lány már akkor is halott lehetett.
Kiderült, hogy fegyveres rablásért keresik a 18 éves férfit.
Úgy tűnik, a helyi rendőrök tényleg nem viselkedtek olyan hősiesen, mint ahogy eleinte állították.
A férfi a gyilkosságok után egy mozdony elé vetette magát. Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, jelenleg nincs kihallgatható állapotban.
Az Angliában bejegyzett cég a rendőrség szerint összesen 70 millió forintot szedett be a jelentkezőktől.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója a korábban akkori barátnője bántalmazása miatt elítélt barátja, B. F. társaságában tűnt el szombaton Kolozsváron.
Ügyvédei szerint erre utal, hogy a külföldieknek fenntartott börtönbe szállították át.
A nő állítása szerint Cosby alkoholt adott neki, majd a bugyijába nyúlt.
A lányok elhitték a férfinek, hogy segíthet nekik modellként, ha minél kevesebb ruhában vagy ruha nélkül szerepelnek a fotókon.
Lövések is dördültek.