Egészségügy

Van megoldás arra, hogy a koronavírus legyen a legutolsó világjárvány

Kevin Esvelt, az MIT biokémikusa szerint közel sem vagyunk tehetetlenek egy esetlegesen elszabaduló újabb vírussal szemben, mert meg lehet előzni egy újabb világjárvány kialakulását. Egyelőre csak azt nem látni, hogy az ezt segítő technológia megépítésére mennyi az esély.

Mészáros Juli
Egészségügy

Eddig csak bölcsisek és ovisok kapták el, most viszont felnőtteket is fertőzhet

Egyre többen kapják el a kéz-láb-száj betegséget, aminek Póta György gyerekorvos szerint „most egy olyan törzsváltozata terjedhet, ami megjelenik a szülőknél is”. Megijedni nem kell, mert bár „erősen fertőző”, de csak „egyszerű vírusfertőzés, semmi extra”.

Mészáros Juli
Egészségügy

Józsefváros határozatban tiltakozik a szakrendelők államosítási terve ellen

A képviselő-testület szerint ez elbocsátásokkal járna, és akár az Auróra utcai rendelőintézet megszűnését is eredményezhetné.

Kiss Imola
Egészségügy

A Zolgensmánál is drágább gyógyszert engedélyezett az amerikai gyógyszerfelügyeleti hatóság

A vérzékenység kezelésére való gyógyszer egy dózisa 3,5 millió dollárba kerül, ezzel a világ legdrágább kezelése.

Kiss Imola
Egészségügy

Átírná az Orvosi Kamara az egészségügyi törvénycsomagot

Az ügyeleti rendszer, az egészségügyi dolgozók kirendelésének feltételei és a fizetéscsökkentés sem tetszik a MOK-nak.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Nehezebb lesz munka után orvoshoz menni, szakrendelések is eltűnhetnek

A kormány erősítené a lakóhelyhez közeli ellátásokat, de Sinkó Eszter egészségügyi szakértő szerint pont az ellenkezője fog történni.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Rengeteg a szorongó, szuicid hajlamú gyerek

Az iskolapszichológusok szerint nagyon rossz mentális állapotban vannak a gyerekek, és egyre gyakoribbak a súlyos problémák. A gyermekpszichiátriák már alig bírják ellátni őket, nem jut egy gyerekre annyi idő, amennyi kellene, és hosszúak a várólisták is.

Fődi Kitti
Egészségügy

Már több mint tizennégyezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel

Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók közül a betegek 29,7 százaléka gyerek, 34,1 százaléka 15-34 éves, 25,8 százaléka 35-59 éves, 10,4 százaléka 60 éven felüli felnőtt volt.

Mészáros Juli
Egészségügy

Benyújtották a parlamentnek az új egészségügyi törvényt, ami alapjaiban írná át a kórházak működését

Sürgősségi ellátás csak a megyei kórházakban lenne, és megszűnne sok háziorvosi praxis is.

Solti Hanna
Egészségügy

Az orvosi kamara nem támogatja az egészségügyi törvényt

Szerintük a benyújtandó törvénytervezet „a meglévő bizonytalanságot fokozza”.

Mészáros Juli
Egészségügy

Több százezer ember tüntetett Madridban minőségi közegészségügyi ellátást követelve

A tartományok közül a madridi autonóm régió fordítja arányaiban a legkevesebb forrást a közegészségügyi ellátásra, miközben az országban itt a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem.

Herczeg Márk
Egészségügy

Orvoshiány miatt két és fél hónapig nem lesz szülészeti és gyermekgyógyászati ellátás a kalocsai kórházban

Bajára, illetve Kecskemétre kell menniük a pácienseknek.

Kiss Imola
Egészségügy

Meggondolták magukat, mégis marad a szülésznők többsége a Szent Imre kórházban

A napokban lejáró felmondási idő végére tíz szülésznő visszakozott.

Mészáros Juli
Egészségügy

Nagy központokba szerveznék a kórházi ellátásokat, háziorvosi praxisokat szüntetnének meg

Teljesítményfüggő bérekre és az egészségügyi dolgozók szabad vezénylésére készül a kormány a Népszava szerint.

Szurovecz Illés
Egészségügy

Új gyógyszert tesztelnek a malária ellen Afrikában

Tavalyelőtt a fertőzések száma meghaladta a 240 milliót a kontinensen.

Solti Hanna
Egészségügy