Az előző három hónaphoz képest 0,4 százalékkal csökkent a magyar GDP.
Néhány nap alatt 48 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el a felcsúti csoda.
Az elnyert összegek bérköltségre, rezsiköltségre számolhatók el.
35 százalék pedig kevesebbet költene mint tavaly.
A lakossági napelem pályázaton is behúzta a kéziféket a kormány, a nagyvállalatok pedig a gyármentő program ellenére sem kapnak engedélyt.
A magyar drogérialánc szellemes akcióval üzeni a vásárlóknak: imádkozz, hogy be ne foss az olajtól!
1118 forint vs 2149 forint, pontosan ugyanazért. Van egy rakás olyan oka, amire kapásból gondolsz, és legalább egy, amin nagyon meg fogsz lepődni.
Rajta a tojás és a krumpli.
A szövetségnek sem szólt előre a kormány, a rendeletből tudták meg, hogy kivetik a tojásra is a hatósági árat.
Pedig a jegybanki alapkamat is fele a magyarnak. Érdekes.
A bizonytalan gazdasági környezet miatt.
Ez 10 darabos dobozból 3, 6 darabosból 5 dobozt jelent.
A közgazdász szerint még a rövid technikai recesszió is jobb lenne, mint a hosszú pangásos időszak megszorításokkal.
Az utólagos nyugdíjemelgetés mértéke köszönőviszonyban sincs a valós inflációs helyzettel.
A villanyáram ára októberben évi 38,2 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 53,9 százalékkal csökkent Csehországban.