Trump várhatóan megvétózza.
Ha Erdogan Líbiába küldi a hadsereget, rövid időn belül más a második háborúba avatkozik be az Oszmán Birodalom volt területén.
Erről januárban dönthet a törökországi parlament.
Egy olyan települést támadtak, ahol többségében otthonukból korábban elűzött emberek élnek.
Cserébe békén hagyta El Chapoékat.
Hatalmas cikk leplezi le a lapban, hogy miközben az amerikai vezetők sikerekről beszéltek, pontosan tudták, hogy a valóság egészen más. „Egyszerűen nem tudtuk, hogy mit csinálunk” - fogalmazott egy tábornok.
Újfajta hadviselés zajlik Európa ellen, emiatt a fiatalok már azt se tudják magukról, hogy fiúk-e, vagy lányok. A házelnök megirigyelhette Szakács Árpád beszédének sikerét, mert a parlamentben ráduplázott.
A vád szerint a szíriai titkosszolgálatnak dolgoztak, külön börtönben kínoztattak elfogott tüntetőket.
Letelt a 150 órás, Ankara és Moszkva közötti tűzszünet, aminek az értelmében ki kellett vonulnia az YPG nevű kurd milíciának a térségből. De már a tűzszünetet sem tartották be.
Az amerikai elnök nem említett konkrét személyt.
„GREAT JOB” – írja az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke.
A Reuters úgy tudja, megölték Abu Bakr al-Bagdadit, Trump szerint „valami nagyon nagy dolog történt”.
„Valószínűleg két előrenyomuló hadsereg közé kerültek erőink, ami tarthatatlan állapot” – mondta Mark Esper amerikai védelmi miniszter.
A török elnök azt mondta, Törökország „gyökerében oldja meg” a problémát, és „már nem lépünk vissza”.
És kb. félmillió ember került veszélybe a két ország határterületén.