Pedig jelenleg ez a város Oroszország taktikai prioritása.
Hétfő óta 2439 katona adta meg magát az acélgyárban.
Az Azov zászlóalj parancsnoka bejelentette, hogy leteszik a fegyvert.
Az orosz földgáz a finn energiaszerkezet öt százalékát teszi ki.
Gerhard Schröder két orosz energiavállalatnak is tagja, és Putyin egyik közeli barátja.
Egy közlemény kiszivárgott tervezete szerint ennél nagyobb támogatásra is készek, ha szükséges.
Az amerikai történész szerint ha Oroszország a valóságban vereséget szenved, Putyin simán győzelmet hirdet a televízióban, és az oroszok hinni fognak neki, vagy úgy tesznek, mintha hinnének, ehhez pedig nincs szüksége nyugati segítségre.
A török elnök 30 „terrorista” kiadatását kéri.
A Human Rights Watch nyilvánvaló háborús bűncselekményekről ír ukrajnai jelentésében.
A bronzérmét is vissza kell adnia.
Ilyen még nem volt, és kérdés, hogyan lehet törvényesen megcsinálni.
A Politico szerint Brüsszelben többen attól félnek, a magyar kormány meghiúsítja az egységes uniós fellépést.
Az elmúlt években több milliárd eurót fektettek be itt.
Az orosz külügyminiszter szerint az EU-ban valószínűleg csak Macron „próbál még valahogy az Európai Unió stratégiai autonómiájáról beszélni”, de ezt nem fogják megengedni a kontinensnek.
Nem adnák vissza őket Ukrajnának.