Tél tábornok átveszi a főszerepet.
Nem tudták, hogy a fiú apját FSZB-ügynökök ölték meg.
Az ukrán külügyminiszter „jól megtervezett terror- és megfélemlítési kampányról” beszélt.
Pontosan az ellenkezője történt annak, amit Putyin el akart érni: az Oroszország iránt lojális ukrajnai régiók lojalitása a múlté, a lakosság identitása darabokra tört, szárba szökkent az orosz nyelvű ukrán patriotizmus.
A finn miniszterelnök azt mondta, hogy fejleszteni kéne az országok védelmi képességeit.
De egyelőre nem látja jelét ilyesminek.
Az orosz külügyminiszter szerint a Nyugatnak valós esélye volt elejét venni az ukrajnai konfliktusnak, ám semmibe vették az orosz javaslatot.
Oroszország nem írta alá a Nemzetközi Büntetőbíróságról szóló szerződést, így a hágai bíróság nem rendelkezik joghatósággal az ügyben.
Alaszkába menekültek, most Washington államban várnak a menedékjogi határozatra.
Jogosan gondolhatta, hogy Magyarországon biztonságban lesz, de a határon gépfegyverekkel várták.
Eddig nem merült fel, hogy részt vegyenek a mozgósításban.
Volodimir Vakulenkót nyolc hónappal ezelőtt hurcolták el otthonából egy „Z” jelzéses autóban.
Kábítószer-birtoklás miatt került börtönbe tavalyelőtt, a Wagner-csoport innen szervezte be.
Ha veszítünk, a hágai bíróság még azokért is el fog jönni, akik az utcát seprik a Kreml mögött - mondja az RT vezetője, egyértelműen arra buzdítva a hadsereget: ne fogják vissza magukat Ukrajnával szemben.
Figyelmeztette a védelmi erőket és az állampolgárokat, hogy készüljenek fel a támadásra.