De az új kifejezés nem jelent szigorúbb büntetést, csak szimbolikus változás.
Egy decemberi felmérés szerint a hollandiai válaszadók 54 százaléka nem volt tisztában azzal, hogy 6 millió zsidó halt meg a holokauszt során, és 29 százalékuk szerint a halálos áldozatok száma nem éri el a 2 milliót.
Az ügyben azért rendeltek el perújrafelvételt márciusban, hogy a 87 éves férfi bizonyíthassa ártatlanságát.
Van honnan felzárkózni.
A két tekintélyes iskolában a diákság etnikai változatosságának fenntartása érdekében alkalmazták ezt a felvételi rendszert. A pozitív diszkrimináció ellen küzdő csoport azonban a Legfelsőbb Bíróságig vitte az ügyet.
Zbigniew Ziobro lengyel igazságügyi miniszter elutasította a bírósági döntést, mondván, „azt nem bírák, hanem politikusok írták, mert az nyíltan az európai uniós szerződések megszegését jelenti”.
A volt amerikai elnöknek ötmillió dollárt kell fizetnie E. Jean Carrollnak.
Mert az Elkúrtuk című film alkotói, művészeti szabadsága erősebb, mint a felperes személyiségi jogai, védelme.
Az orosz diktátort a Brazíliából, Oroszországból, Indiából, Kínából és a befogadó Dél-Afrikából álló feltörekvő gazdaságok ötfős blokkjának vezetőinek összejövetelére hívták meg, de csak Zoomon lehet jelen.
Breonna Taylor esete a rendőri rasszizmus és erőszak jelképes ügyévé vált.
A rendőrök mondvacsinált ok miatt nem engedték Fábián Tamást a bejárathoz, amikor a Szájer-ügyről kérdezte volna a miniszterelnököt.
Első fokon a bíróság Hann Endrének adott igazat, de nem minden pontban, így a felperes és az alperes Mega Film egyaránt fellebbezett.
Egy piliscsabai roma fiú precedens értékű ügyében.
Anatolij Lazarev öt éve Putyinék elől menekült Magyarországra.
Egyelőre szeptember 7-ig.