Egy hét alatt több mint száz halálos áldozat, százakat még keresnek.
Még keresik az eltűnteket, a helyi kormányzó még több halottra számít.
Lahaina városa gyakorlatilag porig égett.
Havasi Bertalan közölte, hogy a miniszterelnök dolgozik, nincs szabadságon.
Az iparbiztonsági követelmények megsértésével gyanúsítják.
Miközben Dél-Európa olyan hét előtt áll, amikor a hőmérséklet rekordot dönthet egy második súlyos hőhullámmal, amit Charonnak neveztek el a lelkeket az alvilágba szállító görög mitológiai csónakos után.
A párbeszédes Tordai Bence panasszal élt a gyorsan meghozott döntéssel szemben.
Leomlott a szomszéddal közös válaszfal.
Két hete pont emiatt kellett kitelepíteni a lakókat, akik pár napja csak saját felelősségre térhettek vissza.
A fedélzetén utazó öt embert már nagy valószínűséggel nem találják meg élve.
A komor kilátások ellenére a Titanic roncsához indult mini-tengeralattjárót továbbra is keresik.
A tengeralattjárón nincsenek szén-dioxid-szűrők, a tengervíz pedig 0 Celsius-fok körüli.
Még mindig tart a Titanic roncsainál eltűnt mini-tengeralattjáró keresése, az idő azonban vészesen fogy.
Egy kanadai felderítő gép hangradarja jelzett be elsőként, de a Titan pontos helyzete továbbra sem ismert.
Legalább 25 ember összeégett holttestét találták meg.