A fekete labrador egy vak hallgatót kísért végig tanulmányai során, végigülte az előadásokat, szemináriumokat.
A társadalom alapja a család, ezért Szerbiában nem lesz semmi LMBTQ-zás.
A vádpontok között van nemi erőszak közösüléssel és közösülés nélkül, szexuális zaklatás és testi sértés.
Nem hosszabbították meg egy orosz újságíró tartózkodási engedélyét Németországban, az erre adott „megtorló intézkedésekről” tájékoztatták a nagykövetet.
Sőt, szerinte hazája nukleáris létesítményei súlyosan károsodtak.
Puccsista érsekeket tartóztattak le a főpapi tanácskozáson.
A kriminálpszichológia történetének egyik legnagyobb alakja nyugdíjas éveire karriert váltott: fegyveres rablóból drogcsempész lett.
De ezúttal nem az anyaországába, El Salvadorba, hanem valahová máshová, csak előbb még bíróság elé állítják Amerikában. A legálisan Amerikában élő Garciát márciusban toloncolták ki tévedésből, az ügye ezzel Trump bevándorlók elleni fellépésének szimbóluma lett.
Putyint már így is körözi a Nemzetközi Büntetőbíróság, de az Ukránok egy másik bíróságon is számon kérnék.
És a cionistákat is. Az ajatollah tweetek sorozatával és videónyilatkozattal is üzent.
A könyv írójának korábbi beszédét is megpróbálták ellehetetleníteni az orosz hatóságok.
Észak-Korea lassan, de nyithat a turisták felé.
Ugyanakkor a többség továbbra is úgy gondolja, hogy Lengyelországnak támogatnia kell Ukrajnát a nemzetközi fórumokon.
Az oltásszkeptikus egészségügyi miniszter korábban mind a 17 tagot kirúgta, és saját kezűleg töltötte fel az új testület egy jelentős részét.
Korábban a Pentagonból kiszivárgott jelentés szerint csak hónapokkal.