A 88 éves egyházfő öt hete fekszik kórházban.
Ezért a milliárdos nem kaphat információkat az amerikai kormány Kínával kapcsolatos háborús terveiről.
A listán az elnök további politikai ellenfelei is szerepelnek.
Az eredeti tervek szerint egész nap zárva lett volna a tűzeset miatt.
Az oroszok szerint abszurd, hogy saját létesítményeiket támadnák, az ukránok szerint viszont becsapják a világot.
A ketrecharcos nem támogatja az EU migrációs paktumát. Azt ígérte, ha megválasztják, népszavazásra fogja azt bocsátani.
Három határmenti marhatelepen fedezték fel a betegséget, ami márciusban több, mint 50 év után jelent meg újra Magyarországon.
Januárban szállították át a belgrádi Honvédkórházba további gyógykezelésre, ott hunyt el.
Szerb jogvédő szervezetek és ellenzéki pártok továbbra is azt állítják, hogy a szombati tüntetésen akusztikus fegyvert alkalmaztak ellenük. A rendőrség és Vučić elnök is tagadja a vádakat.
A nő beperelte a várost, amiért akarata nélkül választották meg.
Semmi különös, csak kicsit összeférhetetlen.
Ronen Bar szerint nem volt bizalomvesztés, de ártott a túsztárgyalásoknak, hogy a miniszterelnök kigolyózta.
Beszámolók szerint a rendezvényen beszédet mondtak osztrák politikusok is, akik arról beszéltek, hogy Bécs szolidáris Budapesttel.
Erdoğan elnök kihívóját, Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert szerdán, az elnökjelöltté választása előtt vették őrizetbe.
Szaúd-Arábiában lesznek a megbeszélések.