Több százan tüntettek Bécsben a magyar Pride betiltása ellen

külföld

A bécsi Pride felvonulás szervezői csütörtök estére szolidaritási demonstrációt szerveztek az osztrák fővárosban, az eseményen több százan vettek részt, írja a Telex.

Forrás

A bécsi Pride szervezői már március 17-én meghirdették az eseményt, azt írták, hogy meghívják magyarországi barátaikat, hogy csatlakozzanak a 2025-ös Bécsi Pride-hoz. „Együtt példát fogunk mutatni a láthatóság, az elfogadás és a demokrácia terén. Az emberi jogok nem képezik vita tárgyát, egységesen kiállunk értük!” – idézi a bejegyzés Katharina Kacerovsky-Stroblt, a bécsi Pride szervezőjét.

A tömeg a Bankgassén, a magyar külképviselet előtti területen volt a legsűrűbb, itt volt felállítva a pódium is, ahol a beszédek zajlottak. A rendezvényen beszédet mondtak az osztrák Zöldek, az SPÖ és a NEOS politikusai is, akik arról beszéltek, hogy Bécs szolidáris Budapesttel.

A gyülekezési jog korlátozásáról szóló törvényt két nap alatt ment át az országgyűlésen, mostantól tilos olyan gyűlések megtartása, amelyek sértik a gyermekek védelméről szóló törvényt, márpedig a kormánytöbbség szerint ilyennek minősül a homoszexualitás megjelenítése és népszerűsítése is.

A Pride Sulyok Tamás köztársasági elnök által villámgyorsan aláírt betiltása (Sulyok szerint ez nem korlátozza a gyülekezési jog lényegi tartalmát, ahogy a poloska sem megosztó, és nem is hasonlat, még kevésbé metafora, a köztársasági elnök hivatala pedig nem a köztársasági elnök hivatala, csak annak látszik) a szervezőkön felül a sima résztvevőket is pénzbírsággal fenyegeti, ha mégis elmennének az immár illegális felvonulásra. Ráadásul az embereket arcfelismerő rendszerrel azonosítják majd. Hogy mit lehet tenni, ha valakit megbírságolnak, ebben a cikkben szedtük össze.

Kapcsolódó cikkek

Egy módosító szerint maximum egy hónappal előre lehet bejelenteni a tüntetéseket, így a Pride-ot is

Ezzel elérhetik azt, hogy már a bejelentési kötelezettség előtt hatályba tud lépni az április 15-én elfogadásra kerülő Alaptörvény-módosítás.

Mészáros Juli
belföld

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A törvény ezennel hatályba lépett.

Fődi Kitti
belföld

Sulyok Tamás szerint a Pride betiltását lehetővé tevő jogszabály „a gyülekezési jog lényegi tartalmát nem érinti”

Napok után először megszólalt a sokak szerint alapjogot sértő törvényről a köztársasági elnök. Vagy legalábbis valaki a nevében posztolt a Facebookra.

Kaufmann Balázs
belföld

Sulyok Tamás szerint Orbán poloskázása nem akarja megosztani a nemzetet, és a társadalmi békére sem veszélyes

Ezért nem kommentálja a beszédet.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Sulyok hivatala szerint mégsem Sulyok véleménye, hogy az „átteleltek a poloskákban” semmi metafora nincs

Hanem akkor kié?

Windisch Judit
POLITIKA

Terroristákra és nemzetközi bűnözőkre hivatkozva hozták azt a törvényt, aminek alapján most a Pride-on felvonulók arcát azonosíthatják be a rendőrök

Bejött a 10 évvel ezelőtti jóslat: a Fidesz úgy módosítja a törvényt, hogy az arcfelismerő rendszert be tudják vetni betiltott tüntetések résztvevői ellen is.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Mit tehetsz, ha elmész a Pride-ra, és megbírságolnak?

Sokan már arról posztolnak, hogy a beígért bírság ellenére is elmennének a Pride-ra. Ezek a lépések várnak rájuk, ha nem akarják kifizetni a maximum 200 ezer forintos büntetést.

Herczeg Márk
jog