Az államok ötödében járvány van.
A vita középpontjában az áll, hogy mióta Harryék Amerikában élnek, nem jár nekik a szokásos védelem az Egyesült Királyságban. Az erről szóló pert pénteken elvesztette Harry.
Az ukránokhoz hasonlóan most a litván vezetést is nácibarátsággal, valamint a másképp gondolkodók elhallgattatásával vádolják az oroszok.
Ezúttal 6,4-es, a pénteki 7,4-es után. Áldozatokról vagy károkról nem érkeztek jelentések, cunamiriadó sincs.
Marco Rubio szerint ami Németországban van, az álcázott zsarnokság, és nem a szélsőjobbos párt a szélsőséges, hanem a többiek.
Hanem csak súlyos közlekedési baleset. Eddig nyolc sérültről tudni.
„Nehéz, de konstruktív” megbeszélésre számít a Fehér Házban.
„Orbán Viktort a sajtószabadság ragadozója, aki egy egész médiabirodalmat épített fel, mely a pártja irányítása alá tartozik” – áll a Riporterek Határok Nélkül jelentésében.
A Reform Uk országosan is a legnépszerűbb, történelmi süllyesztőbe kerülhetnek a toryk.
Az ukrán nyersanyag-megállapodás után Washington úgy döntött, nem közvetít tovább, Moszkvától és Kijevtől várja a javaslatokat.
A fiatalok a közösségi médián keresztül szervezkedtek. A zavargás ellenére senkit sem tartóztatott le a rendőrség.
Trump így fejezte ki a támogatását, viszont a lengyelek többsége nem igazán rajong az amerikai elnökért.
Az Orbán által is támogatott szélsőséges pártról a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kimondta: ellenzi a demokratikus alaprendet.
A fedélzeten 30 aktivista tartózkodott, a támadás kifejezetten a hajó generátorát vette célba.
Netanjahu szerint ez egyértelmű üzenet a szíriai rezsimnek.