külföld

Három skandináv ország több mint 500 millió dollárért vásárol fegyvereket Ukrajnának az Egyesült Államoktól

Svédország, Norvégia és Dánia vezetői szerint az amerikai fegyverek döntően hozzájárulnak majd Ukrajna védelmi kapacitásainak erősítéséhez.

Benics Márk
külföld

Meghalt Ion Iliescu volt román államelnök, az ország rendszerváltás utáni történetének egyik legmeghatározóbb alakja

Bevezette az országot a NATO-ba és az EU-ba, vádolták emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével, alapított pártot, az első szabadon választott elnök volt. Ion Iliescu 95 évet élt, tüdőrákban halt meg.

Bábel Vilmos
külföld

Két méterrel elmozdult a Kamcsatka-félsziget a 8,8-as erősségű földrengés után

„Elvégeztük az előzetes számításokat, és úgy tűnik, mindannyian »elmozdultunk« délkelet felé” – írta az orosz tudományos akadémia.

Benics Márk
külföld

Ruanda kész befogadni Trump által deportált külföldieket

Nem ők lennének az elsők, Salvadorból hónapok óta érkeznek a horrortörténetek a kitoloncoltaktól.

Bábel Vilmos
külföld

Több mint száz embert vettek őrizetbe italhamisítás gyanújával Törökországban

A hatóságok 33 ezer liter hamisított alkoholt és 29 ezer liter etil-alkoholt foglaltak le.

Benics Márk
külföld

Reuters: Putyin valószínűleg nem hódol be Trump ultimátumának

Kreml-közeli források szerint Putyin kételkedik abban, hogy hatékonynak lennének Trump ultimátumai.

Windisch Judit
külföld

A valóság visszavág: a Trump 2.0 külpolitika fél éve

Globálisan erősödött a jobboldali populizmus, miközben a Trump-hatás az amerikai elnök politikájával legerőteljesebben szembeszálló politikusokat is felemeli. Nehéz pontos meghatározást adni arra a hullámvasútra, amit az új adminisztráció hozott a nemzetközi politikába.

Tábor Áron
külföld

Élő adásban kapott agyvérzést a szerb befektetésügyi miniszter

Darko Glisicet kórházba szállították, állapota súlyos.

Molnár Kristóf
külföld

Ramzan Kadirov 17 éves fia felügyeli a Gázai övezetbe szánt csecsenföldi adományokat

Az illetékes minisztérium kurátora lett.

Molnár Kristóf
külföld

Megint jön Orbánhoz a frissen elítélt Dodik

Pont két hónapja volt itt utoljára.

Windisch Judit
külföld

A BP szerint az évszázad legnagyobb olaj- és gázlelőhelyét fedezte fel

A bejelentés után a BP részvényei több mint 1 százalékkal emelkedtek a londoni tőzsdén.

Jelinek Anna
külföld

Hollandia az első, amely azért vesz fegyvert Amerikától, hogy azt Ukrajnának adja

Trump három hete jelentette be, hogy új módszer jön.

Windisch Judit
külföld

Ha felajánlanád az élő csirkédet, nyuladat, tengerimalacodat vagy lovadat, az aalborgi állatkert szívesen megeteti velük a ragadozóit

A lóért még adókedvezményt is kaphatsz.

Molnár Kristóf
külföld

Bolsonaro házi őrizetbe került, miután telefonon keresztül becsatlakozott egy miatta rendezett szimpátiatüntetésbe

A bíróság szerint a közösségi média használatával megsértette a megelőző óvintézkedéseket.

Molnár Kristóf
külföld

Ukrajnában korrupció gyanúja miatt felfüggesztették az energiavámokért felelős hatóság vezetőjét

Anatolij Komarról kiderült, hogy fényűző háza van Kijev közelében, emellett több kijevi lakása és drága autói is vannak.

Herczeg Márk
külföld