KULTÚRA

A rendőrség világszerte keményen fellép a Kiki-kihívás ellen

Az internet népe Drake slágerére kipattan az autója volánja mögül táncolni, hogy az eredményt rögzítse és feltöltse. De ezzel életeket veszélyeztetnek a rendőrök szerint.

Király András
KULTÚRA

Will Smith felmászott táncolni a Lánchíd tetejére

Drake kihívását teljesítette az épp Budapesten forgató színész.

Horváth Bence
KULTÚRA

Véletlenül akadtak rá több száz éves mérgező könyvekre egy dán egyetem könyvtárában

A kutatók mit sem sejtve kezdték el átvilágítani a könyveket, váratlan veszélyforrásra akadtak.

Horváth Bence
KULTÚRA

157 millió forintért kelt el a Százholdas pagony térképe

A Micimackó első kiadásához 1926-ban készült tintarajzot Londonban árverezték el.

Horváth Bence
kultúra

Az Odüsszeia legrégebbi részletét találhatták meg Görögországban

A vésett agyagtábla a feltételezések szerint a 3. századból származhat.

Horváth Bence
kultúra

Prágáig vonatozott az ál-Banksy Orbánja

A híres Lennon-falon tűnt fel, most nehezebb dolguk lesz a budapesti köztereseknek a lemázolásával.

Sarkadi Zsolt
KULTÚRA

Meglopja-e a magyar parasztasszonyokat az osztrák divattervező, aki 650 euróért adja a matyómintás ruháit?

Smucig szemétség, kulturális kisajátítás vagy ellenzőleg, kisebb helyi kultúrák népszerűsítése, ha valaki motívumokat merít a helyi népművészetből? Mérvadó-e az, ahogyan a románok reagáltak?

Szily László
KULTÚRA

Terry Gilliam: Mostantól fekete leszbikus vagyok

Kiborult attól, hogy a BBC-nél ma már nem csinálhatna komédiát „hat fehér férfi a legjobb egyetemekről”.

plankog
KULTÚRA

Ha te vagy a legokosabb ember a szobában, akkor rossz szobában vagy

Beszélgetés az újcirkusz egyik legnagyobb hatású alkotójával, Yaron Lifschitzzel.

Horváth Bence
KULTÚRA

Több milliárd forintnyi tao-pénzből, állami támogatásokkal és ingyen kapott koncerthelyszínnel egyengetik Mága Zoltán karrierjét

A hegedűs koncertjeibe olyan „közhasznú egyesületek” tolják a pénzt, amikben a művészeti vezetője és a menedzsere is ott ül. Már kapott is egy 30 milliós támogatást, miután a kampány alatt jótékonysági koncerteken zenélt fideszes jelöltek oldalán.

Király András, Herczeg Márk
MŰVÉSZET

Moncsicsi-Jézus után újra nagyot alkottak az amatőr spanyol restaurátorok

Most egy XVI. századi Szent György-szobrot sikerült ólomkatonává pingálniuk.

Király András
KULTÚRA

Erőszakba született, erőszakban halt meg

Los Angelesben könnygázzal oszlatták fel egy megemlékezését, Magyarországon is ezrek gyászolják. A 20 évesen meghalt XXXTentacion az internet egyik legvitatottabb előadója volt, története kemény kérdéseket vet fel.

plankog
KULTÚRA

Lovasszobrot emelnek Nick Cave-nek Ausztráliában

Cave "A homoszexuális művészet különösen szép darabjának" nevezte az alkotást.

Király András
KULTÚRA

Fekete Péter szerint a kultúrateremtők feladata, hogy keresztényalapú kapaszkodókat helyezzenek el

A kulturális államtitkár szerint a TAO-támogatások területén rendet kell rakni, mert "nem landolhatnak közpénzek saját zsebekben."

Botos Tamás
KULTÚRA

Oszlik az Alma együttes: csak a frontember marad

A többiek Kifli néven nyomják tovább.

Botos Tamás
KULTÚRA