A döntés súlyos csapást mérhet az ország szociális ellátására is.
A rendelet kihirdetése után több száz nő próbált bejutni az egyetemekre, ahol tanulnak, de nem sikerült.
A vezetői pozíciók legalább 40 százalékát, az összes vezetői poszt legalább 33 százalékát nőknek kell betöltenie 2026 közepéig. Aki nem teljesíti a kvótát, szankciókra számíthat.
Instagramon tettek közzé egy-egy videót, amelyen fedetlen fejjel a kamerába néznek.
Rachel Noble elmondása szerint előfordult, hogy még kémfőnökként is arra kérték, hogy hozzon kávét a férfiaknak.
A kislány államában már tilos volt az abortusz, amikor Indianában még nem, ezért utazott oda terhességmegszakításra.
„Shakirát a múlt hétvégén egy barcelonai kórházba szállították, mivel szünet nélkül hisztériázott, divatos kifejezéssel élve, pánikroham gyötörte.”
A magyar énekesnő boldogan lépett bele egy állami influenszerkampányba, hogy nők százezreinek életét könnyítse meg.
Egyeseknek nagyon nem tetszett, hogy felállította Kirsten Dunstot a székéből.
Nem hagyományos megközelítés.
„A nők teste nem árucikk, a zaklatás nem bók.” Nőnap van.
Nőnap van.
Most 12 sorstársuknak követelnek kegyelmet.
A szórakoztatóipari óriáscég 98 éves történetében még nem volt ilyen.
Az EU-ban a kockázati tőkének csak kb. 5 százaléka áramlik a női és férfi vállalkozók által közösen irányított vállalkozásokhoz, és csak 2 százaléka a kizárólag nők által vezetett cégekhez.