oktatás

Béremelést ígért az ELTE oktatóinak a kormány

Megállapodott a minisztérium az új rektorral.

Czinkóczi Sándor
oktatás

Dánia betiltja a mobiltelefonok használatát az iskolákban és az iskola utáni klubokban

A dán kormány közölte, hogy egy törvénymódosítás után szinte minden 7 és 16-17 év közötti gyereknek tilos lesz a telefonját/tabletjét bevinnie az iskolába.

Herczeg Márk
oktatás

A magyar kormány az Európai Unió Bíróságán támadja meg az alapítványi egyetemek kizárását az Erasmus-programból

Hankó Balázs szerint az „Európai Bizottság az egyetemeink autonómiáját, az egyetemeink szabadságát korlátozza”.

Botos Tamás
oktatás

Iskolázottság Magyarországon: kettes alá

Lesújtó a korai iskolaelhagyók, a legalább középfokú végzettségűek és a diplomás fiatalok aránya Magyarországon az Európai Unió többi tagországához képest. Az unió célkitűzéseket fogalmazott meg 2020-ig, a célértékhez minden ország közelített, kivéve Magyarországot.

Fődi Kitti
oktatás

Petíciót indítottak a Corvinus hallgatói az egyetem új arculata ellen

Szerintük az új, élénkebb piros, fehér, zöld és lila színeket felvonultató megjelenés nem tükrözi az egyetem hagyományait és értékeit.

Kaufmann Balázs
oktatás

Osztályoznák a kompetenciamérést, és a felvételibe is beleszámítana az eredmény

A Belügyminisztérium így növelné a kompetenciamérés jelentőségét a diákok körében. Az eredmény az év végi osztályzatba is beszámítana rögtön két érdemjegyként.

Székely Sarolta
oktatás

Böszörményi-Nagy Gergely nem ment el a nyilvános tárgyalásra, ezért MOME-sok vörös festékkel fújták le az egyetem falát

A tüntetéseket szervező MOME Front arra kérte a kuratóriumi elnököt, hogy köteleződjön el az egyetemi autonómia alapértékei mellett, és ellenjegyezze a 624 aktív hallgató, 61 oktató és 548 volt hallgató által aláírt három követelést, de Böszörményi-Nagy ebbe nem ment bele.

Herczeg Márk
oktatás

Nincsenek rossz gyerekek, csak kielégítetlen szükségletek

A Pressley Ridge Magyarország Alapítvány több mint 20 éve foglalkozik az iskolákban problémás viselkedésű gyerekekkel egy amerikai modell alapján, amelynek célja, hogy a gyerekek megtanulják kezelni viselkedésüket, miközben pozitív visszajelzésekkel és élménypedagógiával építik őket. Az eredmény: csökkent lemorzsolódás, kevesebb fegyelmi ügy, és javuló tanulmányi eredmények.

Fődi Kitti
oktatás

Kommunikációs cselnek tartják a MOME hallgatói az „illegitim rektor” bizalmatlansági indítványát

A szenátustól azt kérik a hallgatók, hogy ne szavazzon bizalmat Koós Pálnak.

Székely Sarolta
oktatás

Fejenként 5 millió forinttal segíti az EU a magyar tanárok béremelését 2030-ig

Januártól a diplomás átlagbér 80 százaléka a tanárok átlagbére. Ez korábban csak 60 százalék volt.

Székely Sarolta
oktatás

Egyórás tapssal fojtották az önkényeskedő rektorba a szót a MOME hallgatói

Eszkalálódott a vitatott személyi döntések miatt elindult matricaháború.

Czinkóczi Sándor
oktatás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kitalált egy nem létező egyetemi címet az induló tanárképzéshez

Furcsaságokat találtunk a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanárképző karának honlapján, több oktató mellé ugyanis olyan titulust írtak, ami korábban nem létezett a magyar felsőoktatásban. Ahhoz, hogy valaki úgynevezett közszolgálati docens lehessen, nem kell sok minden, így lehet az, hogy egyetemi oktatók között találunk egyszerű középiskolai tanárt is, akinek még csak doktorija sincs.

Fődi Kitti
oktatás

A bombariadók után sem lazítanak az iskolai mobilkorlátozáson

A Pedagógusok Szakszervezete azután kérte a szabályok felülvizsgálatát, hogy sok szülő csak a hírekből értesült a bombariadókról.

Benics Márk
oktatás

Kötelezően osztályoznák a kompetenciamérést a Belügyminisztérium tervei szerint

Pintér Sándoréknál felmerült egy központi, állami rangsor összeállítása is az általános iskolákról és a gimnáziumokról.

Benics Márk
oktatás

Elhalasztják a központi írásbeli felvételik megtekintését a bombariadók miatt

Van, ahol már pénteken be tudták pótolni, de nem minden iskola közölt még pontos dátumot.

Bódog Bálint
oktatás