A magyar oktatási rendszerre nézve lesújtó tanulmány jelent a magyar fiatalok iskolai végzettségéről és a korai iskolaelhagyók számáról a TÁRKI által kiadott 2024-es Társadalmi Riportban. A Varga Júlia által készített A fiatalok iskolai végzettségének változása Magyarországon és az Európai Unióban című tanulmány az Európai Unió célkitűzéseihez és más uniós országokhoz viszonyítva mutatja be a 2014 és 2023 közötti változásokat.
Mivel az oktatás társadalmi és gazdasági szempontból is nagyon fontos, az Európai Bizottság 2020-ban célkitűzéseket fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy csökkenteni kell az iskolaelhagyók arányát és növelni a felsőfokú végzettségűekét. Számszerű célkitűzést a bizottság először 2010-ben az Európa 2020 Az intelligens, fenntartható és inkluzív növekedés stratégiája című dokumentumban fogalmazott meg, melyben 2020-ig teljesítendő célok szerepeltek. Majd 2021-ben ismét elfogadtak egy stratégiát, Fenntartható Európa 2030-ra címmel, amely 2030-ig jelölt ki számszerű oktatásra vonatkozó célokat a tagállamok számára.
A cél az volt, hogy 2020-ig a tagállamok 10 százalékra csökkentsék a korai iskolaelhagyók arányát, a felsőfokú végzettségű fiatalok (25-34 évesek) arányát pedig 40 százalékra növeljék. 2030-ig az iskolaelhagyók arányának 9 százalék alá kell csökkennie, míg a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiataloké 45 százalékra kell emelkednie.
Lássuk, ez Magyarország esetében hogyan sikerült eddig. SPOILER: nem jól.
Mielőtt megnéznénk a számokat, érdemes tisztázni, hogy pontosan kik is számítanak korai iskolaelhagyónak, és miért baj, ha valaki azzá válik. Azokat a 18-24 éves fiatalokat nevezzük korai iskolaelhagyóknak, akiknek csak általános iskolai, vagy annál alacsonyabb végzettségük van, és nem vesznek részt semmilyen képzésben.
Empirikus tapasztalatok szerint a korai iskolaelhagyók jelenlegi és jövőbeli munkaerőpiaci esélyei nagyon kedvezőtlenek, ők vannak a leginkább kitéve annak a veszélynek, hogy nem találnak állást, és a későbbi képzési lehetőségeket is csak nagyon korlátozottan tudják kihasználni, ezért az alkalmazkodóképességük is igen gyenge.
2014-ben még a korai iskolaelhagyók aránya alig volt nagyobb Magyarországon, mint az EU-s átlag: 11,1 százalék, a 11,4 százalékos EU-s átlaghoz képest. Innen tehát már nem lett volna nagyon nehéz elérni a kitűzött uniós célt, ami 2020-ig 10 százalék lett volna. Ez azonban finoman szólva nem sikerült, sőt, brutális módon nőtt az iskolaelhagyók száma.
Magyarországon 2014 és 2016 között már nagyjából 1 százalékponttal, 11,4 százalékról 12,5 százalékra emelkedett a korai iskolaelhagyók aránya, majd kisebb hullámzással ezen a szinten is maradt 2022-ig. Eközben az EU országok átlagában viszont folyamatos csökkenés volt megfigyelhető, így már 2019-re elérték a kijelölt 10 százalékos célt.
2023-ban Magyarországon jött egy kis csökkenés, de az ekkor mért arány így is 0,2 százalékkal nagyobb volt a 2014-es adatnál, és 1,6 százalékponttal meghaladta a 2020-ra kijelölt 10 százalékos uniós célt.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A felmérések szerint nagyon rossz a gyerekek és kamaszok mentális állapota, aminek a kezelése az egészségügyi túltelítettsége miatt az oktatási rendszerre szakad. Az iskolák azonban nem csak a problémák felismerésével állnak hadilábon, de az iskolapszichológusok és szociális segítők folyamatos hiányával is küzdenek. Maréknyi iskolapszichológus próbálja a felszínen tartani a krízisben lévő gyerekeket, pedig az ő feladatuk nem a terápia lenne.
Az iskolaelhagyás visszafordítására találta ki az Arany Iránytű nevű programot Glashütter Melinda és Bognár Roman. A programban részt vevő kilencedikesek egy évig tantárgyak helyett mentálhigiénés oktatásban vesznek részt. A szakemberek szerint a kamaszokat nem lehet addig tanulásra rávenni, amíg nem tárják fel az elakadásaikat.
Nehéz családi körülmények közül érkező, a legrosszabbként emlegetett diákok megmentésére adta a fejét egy dunaújvárosi mentálhigiénés általános és szakközépiskola. Rossz alapokra nem lehet várat építeni, ezért kis csoportokban, 35 perces órákon, a tudásszintnek megfelelően, sokszor az alsós tananyagig visszamenőleg tanítják a középiskolásokat.
A Pressley Ridge Magyarország Alapítvány több mint 20 éve foglalkozik az iskolákban problémás viselkedésű gyerekekkel egy amerikai modell alapján, amelynek célja, hogy a gyerekek megtanulják kezelni viselkedésüket, miközben pozitív visszajelzésekkel és élménypedagógiával építik őket. Az eredmény: csökkent lemorzsolódás, kevesebb fegyelmi ügy, és javuló tanulmányi eredmények.