Hallgatók szerint az egyik tanár azért döntött a távozás mellett, mert jövőképe nem egyezik a közben komoly belső átalakításon átesett Corvinuséval.
A budaörsi Illyés Gyula Gimnáziumban több száz fős szolidaritási akciót szerveztek a szülők és a diákok.
Lehet, hogy utoljára hívták a közmédiába zenélni.
Ezen kívül elutasítják a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok megfélemlítését.
A miskolci gimnázium leváltott igazgatóhelyettese ma is részt venne a polgári engedetlenségben.
A DK feljelentést tesz az eset miatt.
Így fejezték ki szolidaritásukat a miskolci Herman Ottó gimnázium igazgatóhelyettese, Dezsőfi György mellett, akit pénteken a tankerület vezetője felmentett pozíciójából.
A tanárok élőlánca után a tankerületi központhoz vonultak a diákok. Petíciót akartak átadni, de hiába vártak, hogy bárki kijöjjön az épületből. Végül maguk mentek be.
Az iskolaőrök kétnapos tréningen tanulhatták meg, hogyan kommunikáljanak jobban, vagy mit csináljanak, ha valaki elájul.
A polgári engedetlenségben részt vett kollégáik megfélemlítése ellen tiltakoznak a Zrínyi Ilona Általános Iskola pedagógusai.
Hétfő reggel több iskola is élőlánccal tiltakozott az engedetlenkedő tanárokat érő fenyegetések miatt.
Diákok vonulnak a Herman Ottó Gimnáziumtól a tankerületi központig, tiltakozva amiatt, mert igazgatóhelyettesüket, Dezsőfi Györgyöt a tankerület vezetője pénteken felmentette pozíciójából.
Öt pedagógus kezdett polgári engedetlenségi akcióba a héten, péntekre meg is érkeztek az írásbeli intések.
Az igazgatóhelyettes felmentése ellen tiltakoznak hétfő reggel Miskolcon. Dezsőfi Györgyöt a polgári engedetlenség miatt mentették fel.
Szerintük a kormányzat aránytalan szankciókkal fenyegetőzik.