A kormányhivatal szerint ilyenről szó sincs, a kifizetés folyamatos.
Az egyetemek autonómiájáért cserébe a kormány stabil finanszírozást ígért, most az egyetemi alapítványok kuratóriumai önként lemondanak az alaptámogatás egy részéről.
A hűtőket racionalizálni kell, és szellőztetni is csak rövid ideig szabad.
Ha pedig a kormány nem tudja működtetni a közoktatást, akkor engedje azt újra át az önkormányzatoknak.
Mondatról mondatra leellenőriztette a szöveget, úgy tűnik, több mint a harmada jelölés nélkül lett átemelve máshonnan.
Folytatódnak a tiltakozások a tanárokkal való bánásmód és az oktatás helyzete ellen.
A tankerület vezetője még sohasem járt a hozzá tartozó Madách gimnáziumban, így nem tudhatja, hogy nem a tanárok tiltakozó akciója hátráltatja a tanulókat, hanem a fekete penész a falakon.
A tüntetést a Momentum Nyíregyházi Helyi Szervezetének elnöke szervezi, de azt írja, az esemény pártsemleges lesz, és „politikusok nem, csak tanárok, óvodapedagógusok, diákok felszólalása várható”.
Nyílt levelet írtak a kormánynak, mert szerintük „ez a rendszer aránytalanul korlátozza a tiltakozó tanárok sztrájkjogát, majd megtorlással igyekszik elhallgattatni őket”.
Reggelre szervezik az élőláncot, ami a szervezők reményei szerint 1,5 kilométeres körben fog felállni.
A tantestület egy része polgári engedetlenségben is részt vett az elmúlt hetekben.
Október 14-re élőláncot szervez a PDSZ a Földes Ferenc Gimnázium és a Herman Ottó Gimnázium között.
Azt írta, „nyilvánvaló” hogy állami fenntartású intézménybe nem menne, bár szerinte „ott nem is alkalmaznának ilyen renitens, kirúgott tanárt”.
Fazekas Csaba azt írja, nem nyugszik a lelke a tankerület döntése miatt.
Mondván, a tankerület sem szól bele a polgármester munkájába.