Az iskola energetikai korszerűsítése februárban kezdődött meg, a lebontott tetőt lefóliázták, amit könnyedén feltépett a viharos szél.
A játék fogalmáról szóló szöveget kell értelmezniük a középszintű érettségi első részében.
Orbán Viktor és kedvenc kamarai elnöke, Parragh László évek óta hajtogatja, hogy munkaalapú társadalom kell. Erre most jön az MNB, meg Varga Mihály pénzügyminiszter a tanulmányaikkal a tudásalapú társadalom fontosságáról.
Az orosz óvónő közben a földnek nyomkodta a gyerek fejét.
Diákok tiltakoztak a nyelvvizsgatörvény jövő évi bevezetése ellen. Azt mondják, ha Orbán nem teszi le a nyelvvizsgát, népszavazást kezdeményeznek.
Ezt jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, a Klik volt elnöke.
A gyermekotthonban nevelkedő diákok könnyű célpontjai az iskolai zaklatásnak. Van, ahol nem csak csúfolják, hanem fizikailag is bántalmazzák őket. Segítséget pedig már nem is kérnek, hiszen a tanárok – bár gyakran szemtanúi ezeknek a bántalmazásoknak –, mégsem tesznek semmit, sőt, nem ritka, hogy ők maguk is életreszóló sebeket okoznak a diákoknak.
Hat év alatt mindössze 83 fő bukott el ezen az amúgy elég költséges, cserébe rendkívül alacsony hatásfokú vizsgálaton.
Ha egy gyerek kezelhetetlennek tűnik a tanárai számára, sokszor inkább meggyőzik a szülőket, legyen magántanuló. Segítség nélkül azonban esélye sincs felkészülni a vizsgákra, és előrejutni az iskolában, úgyhogy sokaknak csak a munka marad a szülőkkel, esetleg a flangálás vagy a neten lógás.
És az ott tanulók száma is.
A pedagógusbér a többi diplomás átlagbérének kétharmadát sem éri el, azt írják, Orbán nem ezt ígérte a tanároknak.
Rájöttek, hogy betanított munkásként többet lehet keresni. Idén már csak 880-an választották a rendészeti képzést.
A TV2 fideszes sztárja egy 19 éves gimnazistát igyekezett alsós módon lejáratni, az ellenőrzőfüzetében található jegyeket sorolva.
Ezzel hívták fel a figyelmet arra, hogy az autista gyermekek helyzete a köznevelésben nem megoldott.
Technológiaközpontú politikatudományi képzéssel szeretnék bővíteni a CEU kínálatát.