A kétszeres paralimpiai bajnok úszó szerint ha nem átlátható egy olimpiarendezés, akkor az egész egy gigantikus lopás. "Ne egy szűk elit döntsön erről" - írja.
Amikor másfél éve bejelentette az indulást, nagyon kevesen vették komolyan. Ma elfoglalja a Fehér Házat az Egyesült Államok 45. elnökeként.
Ravasz érvelés, de nem hibátlan.
138 ezer aláírást kéne 30 nap alatt összegyűjteni.
Rajta a világ szeme.
245 köztisztviselővel működik a propagandahadosztály.
Az áfacsalásokról beszélő egykori NAV-alkalmazottat három év után gyanúsítottként hallgatták ki.
Budapesten 25 ponton várják az aláírókat, de lehet letölteni is íveket.
Czirbus Gábor alpolgármester bérét is megtoldott a képviselőtestület.
Facebookon kéri követőit, pártszimpátiától függetlenül írják alá a kezdeményezést.
A Magyarország Erősödik kampány nemsokára megérkezik a postaládákba is.
Együtt küzdöttek azért, hogy ne legyenek vízágyúk a határon, hogy Magyarország segítsen a menekült nőkön és gyerekeken. Aztán eljött 2017.
Ezt Molnár Gyula jelentette be.
IDESZ. Megelégelték, hogy szavazógépnek nézik a nyugdíjasokat az ál-néppártok. Önállóan indulnának 2018-ban.
Antall József miniszterelnök fia szerint fontos a szabad véleménynyilvánítás, csak inkább ne legyen nyilvános, mert kevesebb pénz jöhet a Miniszterelnökségtől.