A helyzet nem nélkülözte a komikumot, Budaházyék nehezen fogták fel, hogy senki sem fenyegeti őket kutyákkal.
Családi reflex.
Előtte ismeretlenek még gondosan balesetveszélyessé is tették az építményt.
Három nap feleségekkel, luxushotelben, a konzulátus által gondosan megszervezve.
A G7 elemzése szerint százmilliókat bukhattak a Népszabadság eladásán.
Rendelkezésre tartási díjat kellett fizetni a csúszás miatt.
Szerinte Palkovics nem igazán érti, hogyan működik egy tudományos műhely, mivel eddig csak egy nemzetközi járműipari nagyvállalat fejlesztési menedzsereként dolgozott.
Hódmezővásárhely polgármestere vallja: "már a legkisebb korban ki kell alakítani azt, hogy a szülőnek a tekintélye meglegyen."
Elfelejtkezett arról, hogy hat éve ő kínálgatott tüntetőknek aprósütit.
A Fidesz a Vas megyei önkormányzat 33 éves jegyzőjét, Balázsy Pétert indítja helyette Szombathely polgármesterségéért.
Ez derült ki az EP-kampány televíziós feldolgozásának elemzéséből.
Tarlós szerint az előválasztás „agitprop tevékenység”.
A politikus elleni büntetőeljárást a bíróság formai okokból megszüntette, mert EP-képviselőjelöltként mentességet kapott.
Hogy legyen mihez viszonyítani, a Strabag összrészesedése ugyanezen a piacon alig négy százalék.
Abból nem jön ki az alkalmazni tervezett 101 kutató 650 ezer forintos bére. A miniszter két múzeumot is létesítene, az egyik a magyar-hun elméletet gondozná.