POLITIKA

Júliusban fejenként 1,3 millió forinttal motiválta a kormány Kovács Zoltánt, Dömötör Csabát és Nagy Jánost

Ők hárman amúgy fejenként havi 1,3 millió forintot és 200 ezer forint cafeteriát keresnek, és még szolgálati autó is jár nekik.

Király András
politika

Az autisták megkaphatják az otthongondozási díjat, a downosok továbbra sem

Újabb finomhangolásra lenne szükség, hogy azok, akik állandó felügyeletet igényelő gyereket nevelnek, biztosan megkaphassák a gyodot, és ne tagadhassák meg tőlük a támogatást, mondván, örüljenek, hogy nem “vak” vagy “béna” a gyerekük.

444.hu
politika

Németh Szilárd: Magyarországon a jogállamiság eszméje és gyakorlata messzemenőkig érvényesül

Hál' Istennek.

erdelyip
POLITIKA

Hosszú idő után újra őrizetbe vettek egy hajléktalan embert, mert hajléktalan volt

Bár az ügyvédjét szívatták picit, ma délben már bíróság elé is állítják.

erdelyip
bűnügy

26 évig vezette a neves gimnáziumot, de idén már „a helyi erők nem engedik”, hogy újrázzon a zalaegerszegi Zrínyi igazgatója

A „helyi erőkön” ezúttal nem a szülőket kell érteni.

Tbg
POLITIKA

Orbán apja Zámoly melletti területekre kapott bányászati engedélyt

A szektor legnyereségesebb cége 2023-ig kereshet dolomitot a 23 hektáros területen.

Botos Tamás
POLITIKA

5000 milliárd forintot fordít út- és vasútfejlesztésre a kormány a következő öt évben

Szalagvágás követ szalagvágást.

Botos Tamás
POLITIKA

A Soros-kampány felét sem költötte eddig üldözött keresztényekre a kormány

Prioritások.

Botos Tamás
POLITIKA

Bálint gazda a holokausztról: Azért hallgattam a történtekről, mert az egész társadalom hallgatott

"Most jönnek elő ezek a régi emlékek, amik a nagy megpróbáltatások idejében történtek velem."

Botos Tamás
POLITIKA

Érden is közös polgármester-jelöltet indít az ellenzék

Sőt, a programját is közösen írták.

Botos Tamás
politika

Az MVM húszmillió forinttal támogatja a volt államtitkár nem működő alapítványát

Félév alatt 166 millió forintot "jótékonykodott el" az állami cég.

Botos Tamás
POLITIKA

Az agrárminiszter jó tanácsa: Aki balatoni halat szeretne enni a Balatonnál, fogjon magának!

A "kifogott zsákmány gasztronómiai felhasználásának semmilyen akadálya sincs."

Botos Tamás
politika

Rogánéknak tételes elszámolást kell adniuk a nemzeti konzultációkról

Ki kell adni a költésekről szóló dokumentumok másolatait, nem elég csak betekintést biztosítani.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A Kúria szerint az önkormányzatok nem adhatnak támogatást a rászorultság vizsgálata nélkül

Tavaly Győrságon minden 63 évnél idősebb és 18 évnél fiatalabb helyi lakos kapott pénzt.

Czinkóczi Sándor
politika

A kormány szerint nem a 2050-es uniós klímacélt vétóztuk meg, épp "csak" céldátumot nem szeretnénk a karbonsemlegességhez

Az innovációs minisztériumot Szél Bernadett kérdezte a Parlamentben.

erdelyip
POLITIKA