600 milliós uniós támogatás, 17,4 millió mínusz.
Amit, ha nincs rá szüksége, el is ajándékozhat.
Fideszes belháború van Szentesen. A városban a pártközpont nem talált megfelelő jelöltet, kívülről hoztak egyet. De vele szemben a helyi fideszesek állítottak egy saját jelöltet.
Farkas Gergely a 2018-as parlamenti választás kampányában felajánlotta LMP-s riválisának, hogy ha visszalép a javára, kifizeti addigi kampányköltségeit.
Az M1-en már kormányzati interjúalanyra sincs szükség.
Szijjártó tavaly úgy írta le a vendéglátó Nemzetközi Katolikus Törvényhozók Hálózatát, hogy "az európai politikai korrektségnek és képmutatásnak itt nem találhatók meg a jegyei".
A felsőoktatás után újabb csonkítás az Emminél.
Részt vesz a Magyar-Török Együttműködési Tanács ülésén, és tárgyal Orbánnal.
Műkritikus legyen a talpán, aki mindent észrevesz az Alkotáson az aranymetszéstől a tanítványok által csodált központi figura krisztusi szandáljáig.
Ma már egyértelmű, hogy Silvio Berlusconi, a bukott olasz oligarcha-miniszterelnök a mai újpopulistákat évtizedekkel megelőzve mindenben meghatározta, milyen legyen a 21. századi politika.
Előkerültek a rendőrök lőfegyverei is, de egyelőre csak egy figyelmeztető lövést adtak le.
Révész Ferenc eleve kiváló programmal indul, átnevezne 8000 közterületet és az Aranybullára hivatkozva menne neki a Globalista Hatalmat jelképező MOL-toronynak.
Orbán Viktor legalábbis egyelőre nem tervezi. Az MTA bedarálása után az innovációs miniszter megkapta a felsőoktatást.
És Ács László meg Révész Ferenc is.
Eddig egy tandem bicikli gurult be a Halhatatlan Képek Csarnokába.