A „nemzeti jogvédő” ügyvéd Budaházy kegyelméért is lobbizott, végül ő is ugyanaznap kapott kegyelmet, mint Kónya.
Nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügyben megismert információkat.
A miniszter azzal indokolta Krucsainé Herter Anikó felfüggesztését, hogy "olyan vezetőre van szükség, aki élvezi az én személyes bizalmamat, és ami ennél is fontosabb, a magyar emberek bizalmát".
A választási kampányban a Fidesz úgy tett, mintha csak az örök lázadó, hálátlan fiatalok meggyőzésével lenne gondjuk. Utólag is azt magyarázzák, hogy csak 40 alatt veszítettek, pedig ez minden megbízható felmérés szerint minimum önámítás, de inkább hazugság.
Május 19-ével lépnek hivatalba.
Egyébként azt sem tartja kizártnak, hogy K. Endre nyugdíja lehetett a kegyelmi döntés valódi oka.
Íjgyártó István több nagykövetséget megjárt már.
Nem szeretne másnak dolgozni, csak Orbán Viktornak, és szerinte nem a Fidesznek kell megújulnia, hanem Orbánnak.
Magyar Péter megtartotta a Tisza-kormány második ülése utáni sajtótájékoztatóját.
Hivatali visszaélés miatt.
Az elektrolitgyártó érkezését még Szijjártó Péter jelentette be.
Megüresedő képviselői mandátumát Hutiray Borbála kapja meg, a Podmaniczky frakció vezetését Gál József veszi át.
Néző László nem bánja, hogy nem mondják meg felülről, mit csináljanak, de 16 év alatt elfelejtették, ezt hogyan kell csinálni. Bayer Zsolt pedig azt mondta a Sajtóklubban, hogy minden túlzás nélkül olyan a helyzet, mint 1919-ben.
A miniszterelnök a rendszerváltás akadályának tartja a köztársasági elnököt.
A kárpátaljai szervezeteket is bevonják.