„A mai napon az I. kerületi rendőrkapitányságon feljelentést tettem Magyar Péter miniszterelnök ellen hivatali visszaélés miatt”
– írta a Telexnek küldött közleményében Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Kabinetiroda korábbi államtitkára, aki a hétvégi kormányzati épületbejárások alatt keveredett gatyánál kilógatós, kólás dobozos szóváltásba Magyar Péterrel, aki ezek után kirúgta.
Havasi Bertalan szerint „az elkövető a nyilvánosságban is közvetített minisztériumbejárása során szombaton hivatali helyzetével visszaélve arra adott törvénytelen utasítást, hogy a Készenléti Rendőrség vezessen ki engem a Dísz téri minisztériumi hivatali épületből, ahol a helyettes államtitkári irodám is található”. Közleményében a történteket a „rendszerváltás óta példátlan bűncselekménynek” nevezte.
„Ráadásul az állami vezetői igazolványom a felmentésemig valamennyi minisztériumhoz és közintézményhez történő belépésre feljogosított, függetlenül elnevezéstől, költözéstől, a miniszterelnök rendőri intézkedést követelő érvelése tehát semmilyen módon nem állja meg a helyét, a hatalmával való visszaélésnek, bűncselekménynek minősül Felszólítom Magyar Pétert, hogy az idegrendszerét próbája meg kormányzásra alkalmas állapotban tartani, illetőleg mielőbb abba hozni” – írta a közleményben.
A miniszterelnök azonnali hatállyal mentette fel Orbán Viktor volt sajtófőnökét.
Ami egy kólásdoboz-incidens után azzal ért véget, hogy találkoznak a bíróságon.