POLITIKA

Pintér szerint Pharaon ujjbegyein sérültek a barázdák, ezért nem sikerült ujjlenyomatot venni tőle

Pedig próbálták. Csak sajnos nem akkor, amikor kellett volna.

Sarkadi Zsolt
politika

Az orosz propaganda célja, hogy megossza a nyugati társadalmakat, aki elhiszi, amit mondanak, az saját magának árt

A magyar származású amerikai tévés, Liz Wahl évekig dolgozott a Russia Today nevű angol nyelvű orosz tévécsatornának. Azt javasolja, nézzük meg, valójában mi történik Oroszországban, és olyan társadalmat akarunk-e?

erdelyip
Média

Ádert javasolja Orbán a köztársasági elnöki posztra

Az ATV infói szerint Orbán már meg is osztotta ezt a Fidesz elnökségével.

Sarkadi Zsolt
politika

Rogán levette a keresztvizet az európai liberalizmusról

A miniszter élesen kirohant a korrupt, az emberektől távoli, dőzsölő európai elit ellen.

Sarkadi Zsolt
politika

A liberálisok, a gyerekek, a tanárok és a számítógépek esküdtek össze a magyar oktatás ellen

Mindenki felelős a kudarcért, kivéve azok, akik hat éve irányítják az oktatást Magyarországon.

erdelyip
POLITIKA

Botka László is vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, HA

Mint az MSZP-sek általában, ő is közös baloldali listához kötné a jelöltséget.

Tbg
politika

Szijjártó Péter egy kommentelő szintjén érvelve magyarázta el, miért gyanítják mindig Soros Györgyöt a bírálóik mögött

Azért vizsgálnák ki az NGO-kat, mert a külügyminiszter szerint az állami szférában is jogosan várják el a transzparenciát. Ehhez képest a kormány folyamatosan azzal érvel, hogy a nyilvánosság keltette viták miatt nem tud kormányozni.

Herczeg Márk
politika

Roppant nehéz úgy kormányozni, „ha a nyilvánosságban vita és vádaskodás kezdődik”

Simicskó István nagyszerűen megindokolta, miért kell titkolózni: a kormányon kívül ebben az országban – úgy látszik –, mindenki hülye. Legalábbis a kormány szerint.

Tbg
POLITIKA

Pintér szerint nincs magyar szála a berlini merényletnek

A hazai terrorfenyegetettségi fokozat emelésére sincsen ok

Szily László
POLITIKA

Megijedtek, hogy a Népszavát is befalja a Fidesz, hát inkább eladták Puch Lászlónak

Úgy érzik, jobb helyen lesz a szocialista pártpénztárnoknál, mint Habony hitelezőjénél.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kósa: Légből kapott hír, hogy Balog Zoltán lesz az államfő

A frakcióvezető bohókás interjút adott az ATV honlapjának, és örülne, ha Áder maradna az állam élén.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Eltűntek Orbán honlapjáról a 2010 előtti anyagok

Végül is érthető, ha már egyáltalán nem vállalja a korábbi, a mostani politikájával teljesen ellentétes szavait.

Herczeg Márk
INTERNET

Kovács Zoltán egy kommentelő kérdésére reagálva elárulta, hogy Orbán Viktor miért nem ad interjút ellenzéki lapoknak

A kormányszóvivő szerint még a külföldi újságírók is fairebbek, mint a hazai ellenzéki sajtó, és a tapasztalt kormányfő pontosan tudja, mire menne ki egy ilyen interjú.

Ács Dániel
POLITIKA

Soha ilyen pazar adventje nem volt még az oligarcha szakmának

Egy csokinak, vagy egy gumicukornak is biztosan örültek volna, de ezer apró kis meglepetés várta őket a kalendáriumban.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Palkovics László szerint visszás, hogy olyan oktatáskutatók tiltakoznak, akik korábban kidolgozhattak oktatással kapcsolatos tanulmányokat

Az oktatási államtitkár szerint aki Magyarországon fontosnak tartja az oktatás ügyét, vegyen részt a közös munkában a köznevelési kerekasztalon.

Herczeg Márk
POLITIKA