Testközelből a 220 milliárdos felcsúti filozófus-gázszerelő, akit imád a falu, akit a Barca-elnök hív az El Clasicora, és aki pályája csúcsán már a visszavonuláson gondolkodik.
Legalábbis Tuzson Bence szerint.
A házelnök szerint nem szabad olyat kérdezni Rogán Antaltól, hogy a magyar átlaghoz képes luxus-e az életmódja.
Novemberben még többlettel büszkélkedtek, most úgy tűnik 2% felett lehet a hiány. A vörös vonalat, azaz a 3%-ot várhatóan nem érjük el.
A hétköznapi emberekéhez közeli valóságértelmezés. Kár, hogy buzi.
Ezúttal „Éghető anyagok a metrókocsikban” és hasonló című könyvekkel próbált mosolyt csalni az arcokra a viccpárt.
Még 2017-ben is lesz nap, hogy Gyárfás Tamás az úszószövetség elnöke, mivel nem hagyják Gyárfást azonnal lemondani.
Hamarosan találnak neki egy fontosabb feladatot.
Németh Szilárd szerint nincs mit vizsgálni.
Kijavították a színész hibáját.
Csak közben a parlamentben elfelejtették benyújtani az erről szóló törvényt.
De már ő sem nézi az ajándék lovak fogát.
Nem látjuk őket, de tudjuk, hogy itt élnek közöttünk. Tudjuk, hogy mindent, de MINDENT, ami számunkra értékes, azt elárulják, aláássák, megmérgezik. És tudjuk, amíg létezik SZDSZ, addig nem lesz magyar feltámadás. Eljött a végső leszámolás ideje.
A képviselő másik tévét nézhet.
Az angliai magyarok miatt.