POLITIKA

A korábbi körzetei felét tudta bebiztosítani az ellenzék, de hat újat is nyerhet a visszalépések miatt

Lehetett volna hamarabb, lehetett több helyen, lehetett volna okosabban, de még a részleges koordináció is sokat javított az ellenzék esélyein.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Németh Szilárd határon túlról érkező csepeli kampányolókat mutatott be Orbán Viktornak

A Fidesz jelöltje azt is elmondta, hogy itt azok dolgoznak most, akik amúgy ebből a rendszerből élnek is.

Horváth Bence
politika

Szépen halad a szavazás a hirtelen benépesült, ukrán határ menti településeken

Kölcsedre és Kispaládra a határon túlról is érkeztek szavazók.

Halász Júlia, Boros Juli
POLITIKA

Londonban és Párizsban is sorba állnak a magyarok, hogy szavazhassanak

A brit fővárosban az időjárás se kedvező, de így is hosszú sor van a szavazókör nyitása óta.

Horváth Bence
POLITIKA

Ezekben a választókerületekben vetette be a Fidesz a legfontosabb fegyverét: Orbánt

Orbán általában olyan körzetekbe jár, amik a Fidesz belső mérései szerint rizikósak lehetnek, most azonban más szempontjai is voltak.

Sarkadi Zsolt
politika

Timelapse videó az óriási újbudai sorról

Bár gyorsan halad a sor, de ha valakinek átszavazóként ide kell mennie, jobb ha időben elindul.

Horváth Bence
POLITIKA

Két napja kapta meg a szavazólapját a Kanadában élő választó, amit tegnap éjfélig kellett volna visszaküldenie Magyarországra

Nem ő az egyetlen, aki így járt.

Horváth Bence
POLITIKA

Lelakatolták a baracskai szavazókör kapuját

Tíz percen át nem lehetett bejutni.

Horváth Bence
politika

Szavazásra buzdító molinó lóg le az Alagútról

Horváth Bence
politika

A Financial Timesig jutott a TV2 híradósainak és a megyei lapoknak az Orbán-rajongása

Kis magyar világhír.

Horváth Bence
POLITIKA

Az ország legkisebb településén már 80 százalékos a részvétel

A zalai Iborfián tízen szavazhatnak, ebből öten eleve benne ülnek a választási bizottságban.

Horváth Bence
POLITIKA

A köztévé megkérdezte Orbánt, hogy szerinte a választópolgárok tisztában vannak-e a felelősségükkel

A miniszterelnök azt válaszolta, el fogja fogadni a választók döntését.

Herczeg Márk
politika

Ha átjelentkezős körzetben szavazol, ne hagyd az utolsó pillanatra

Volt választókör, ahol már kevéssel reggel hat után hatvanan álltak sorba.

Horváth Bence
POLITIKA

Orbán korán szavazott, hogy mehessen utána mozgósítani

A miniszterelnök elmondta, hogy a választások vége előtt talán nem illendő mondania semmit, de azért közölte, hogy a tét ma Magyarország jövője.

Horváth Bence
politika

A Google és a Facebook is készült a magyar választásokra

Jelezheted az ismerőseid felé, ha voltál szavazni.

Horváth Bence
politika