Dunakeszi a dunakeszieké.
Novák Katalin szerint miközben "egy maroknyi kisebbség jogaiért harcolnak egyesek, elfeledkezünk a többségről."
Orbán is azt mondta, kacsa minden hír, ami a megállapodásról szól. Nagyon várós a csütörtöki találkozó Merkellel.
Az elmúlt hat hónapban összesen 256 elfogást jegyeztek fel a déli határon.
A DPA délután írt arról, hogy Merkel 14 tagállammal, köztük Magyarországgal is megállapodott bevándorlók visszafogadásáról.
A francia sajtóban szivárgott ki a távirat, mely szerint Orbán se nem populista, se nem szélsőséges, az egészet csak a média találta ki.
Gyulay Zsolt szerint Budapest ötmilliárd forintos reklámot szakít azzal, hogy engedik benn repülni a repülőket. Úgy készül, hogy jövőre is lesz futam, de Tarlós szavai meglepték.
Hátha kipottyan valami belőle. Az új Büntetőeljárási törvény megteremti az előkészítő eljárást, mely során leplezett eszközöket is bevethetnek azok ellen, akik "bűncselekmény elkövetőjeként szóba jöhetnek". És ez nem minden.
A rendőrség szerint 400 ezer forintos kárt okoztak a járdafestéssel.
Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős - mondta Szijjártó Péter külügyminiszter Kuna Tibor ügyéről. Pár éve még barátjaként tartotta számon a vállalkozót.
A hvg szerint Kubatov találta ki, hogy vegyenek rá egy másik Erdei Sándort is az indulásra, Tállaiék pedig vállalták, hogy leszállítják a névdublőrt.
Kuna és Csetényi kiesett, de a kormányközeli elemzőcég tökéletesen ráérzett, ki marad nyeregben. Gyorsan le is szerződtek vele.
Az európai ügyészségről is beadnak egy kérdés.
Ősszel kerül a parlament elé a javaslat, ami még nehezebbé tenné, hogy bármit megtudjunk az új paksi blokkok építéséről.