2005 és 2011 között 700 millió forintot költöttek el az épület felújítására, most mégis elbontják.
A 24.hu információi szerint a fúrások 800 méter mélységig jutottak.
Ahogy mindig, most is megvizsgálják, hogy a Parlament által szerdán elfogadott törvénycsomag összhangban van-e az EU-s szabályozással, és figyelembe fogják venni a Velencei Bizottság várható véleményét is.
Zeid Al Hussein nyíltan idegengyűlölőnek bélyegezte a Fidesz törvényét.
Szerződést bontottak Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel, mert nemrég rájöttek, hogy nem tartották be a törvényeket.
Már eddig is rekordgyanúsan lassú volt a nyomozás, most derítettük ki, hogy titokban már fél éve felfüggesztették. Egy halottra hivatkoznak.
Ókovács Szilveszter szerint a Magyar Idők cikke miatt "jelentős mértékben visszaesett" a jegyértékesítés. Pedig már jegyet se lehet kapni a még megtartandó előadásokra.
Hogy a feladata a véleményük kikérése lesz-e, vagy csak a begyűjtésüket kell-e koordinálnia, az a Magyar Közlönyből nem derült ki.
Ezt onnan tudom, hogy a Magyar Idők nevű kormányzati izé tíz bekezdéses cikket közölt róla. Döbbenetes, de Vadász Viktor képes volt a Helsinki Bizottság vezetőit is bekövetni a Twitteren. Ez felháborító!
Rudas Tamás, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának igazgatója arra nem lát reményt, hogy a kormány elálljon a tudományos szabadságot korlátozó terveitől. Abban bízik, hogy kompromisszumos javaslata alapján a tudósok legalább munkaidejük 60 százalékában tudománnyal foglalkozhatnának, és csak a maradék negyvenben a kormány kedvenc témáival.
A Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette a megismételt eljárásban kiszabott ítéleteket.
Kijelentette: "igyekezni fogok annak a mandátumnak a megszolgálására, amit ugye a választóktól kapott ez a párt."
2015 óta vezette a 100 milliárd fölött rendelkező szervezetet Pálinkás József.
Váratlan.
"Az autonómia megkérdőjelezése és a kutatók elleni megfélemlítési kísérletek megnehezítik, hogy az Akadémia megfelelően szolgálhassa a magyar társadalmat."